Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 10. szám · / · Cs. Szabó László: FOJTOTT NYÁR
R. A.-ra várok a
A folyóirat s a kiadó egyidős a
Jön R. A. A mosolyán látom, hogy egyre gondolunk. Tavaly megbeszéltük a legközelebbi viszontlátást, s az eredményhez képest végleg elbúcsúztunk. Most egy mosollyal ellenőrizzük a tévedést. R. A. azonnal mozgósítható tartalékos tiszt. "Nem szeretem Csehszlovákiát" írta tavaly a behívója után. "Éljen a béke! Elmegyek a háborúba." Akkor a legtöbben így búcsúztak. Említem a cikket, a francia katonáról esik szó. Kitűnő százada volt a háborúban. Két héttel a fegyverszünet után föllázadt a kaszárnyában, hadbíróság elé kellett állítani. "Csak a veszély fegyelmét tűrik", mondja nevetve.
Egy közeli kocsmában ebédelünk, híres a bora. A szomszéd asztalnál André Gide. Megöregedett. Az orosz utazás, s a politika tette? Azt mondják, nagyon megbánta ezt a késő szerelmét. Vigyázzunk: nem a bátorságát, nem a fellobbanását, nem a kiállást, hanem a pártbilincset. Hetven év alatt mindössze két vagy három évig szolgált idegen kötelékben, ez is megártott neki. A kommunisták rövid örömujjongás után kiutasították maguk közül az öntörvényű irodalmárt és kontár pártembert.
R. A. Proudhon életrajzán dolgozik. Igen nagyra tartja, ellentmondásaiban mélyen emberi és francia. A múlt századnak két nagy szocialistája volt: Owen és Proudhon, s a francia paraszt és kézműves népnek két nagy gondolkozója: Michelet és Proudhon. Csakhogy a nagy forradalom óta Franciaországban a nép helyett a radikális ügyvédek és tanárok gondolkodnak. Michelet-t óvatosan megtették lírikusnak, Proudhont egy zavaros önművelőnek. Éppen e korabeli lekicsinylés és gúnyözön hátán menekült át korunkba; a
*
Délután a Louvre-ban. Mondom az egyik őrnek, hogy a terem képeiből néhányat nemrég Belgrádban láttam. "Három
Csak néhány év óta gyanítom, milyen gazdag a francia festészet. Éber és gyors értelmük, a művészetben utolérte saját irodalmukat. A nagy vegyészekhez és fizikusokhoz hasonló kísérletezők és kutatók voltak. Az a század, melynek Delacroix, Ingres, Courbet, Daumier, Manet, Degas, Renoir a szülötte, olyan elveszett ifjú művészt sirathat, mint Géricault.
Hugo egyszer Rimbaud-t kölyök Shakespeare-nek nevezte. Géricault-t kölyök Michelangelónak hívhatta volna. A halál küszöbén bontakozott ki igazi mérete. Raffael megmutatta a nagyságát, Géricault hasonló életkorban csak közeledett hozzá. A lángelmék nem egyforma gyümölcsök, nem egyidőben érnek. Géricault-t lassú érésre, hosszú pályára szemelte ki a sors, akárcsak a túl korán halt Keatset. A testükkel azonban elfelejtett szerődést kötni: az edény széttört, amikor a láng még csak hevült. Raffaelt vagy Byront megszépítette a fiatal halál, a munkájuk már tető alatt volt. Géricaultnak a művébe taposott.
*
"Ma avignoni bort iszunk", mondja.
"Chateauneuföt?"
Fölragyog:
"Nem gondoltam, hogy
Ebből a mondatból tudom meg, hogy mennyire elfranciásodott.
Két gyerek összeütközik a Luxembourg-kert medencéjénél. "Pardon, uram!", mondják egyszerre. Nemcsak a nemzet érett, minden egyed kész ember a gyerekkorában.
Erdélyi Józsefnek való kép. Egy asszony hajadonfőtt, esőkabátban ül a szakadó esőben egy kávéház előtt, és pásztorsípon furulyázik.