Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 10. szám · / · Cs. Szabó László: FOJTOTT NYÁR
Séta a francia forradalom emlékei közt. Július 14-én lesz százötven éve, hogy a Bastille-t bevették. Az ország nagy csendben, szinte titkolva készül az évfordulóra, mintha nem akarna közösséget vállalni támadó kedvű, harcias ősével.
Sosem rajongtam a forradalomért. Az utolsó évek maradék ábrándomat is elűzték. Forradalomban élünk, ma megint úgy nézünk rá, mint a szenvedő szemtanú s kortárs. Sose rajongtam e "véres és dicső napokért", s védelmemül magam mellé szólíthatom a múlt század legjobb gondolkozóit. Gondolkozót írok, s nem egyetemi tanárt. Mivel a Sorbonne nem élhet skolasztika nélkül, a forradalom emlékét átformálta új skolasztikává, védőleg a vérivó bálvány elé állt. Sainte-Beuve, Proudhon, Mérimée, Gobineau, Tocqueville, Montalembert, Renan, Taine, Maurras, Péguy minden oldalról rábeszélték a honfitársaikat, hogy felejtsenek el a forradalomból minél többet. Az Egyetem megtiltotta, hogy felejtsenek. [*] Ami egykor véres megfiatalodás volt, feszes tantétel, kártékony mítosz, képviselői szajkóhit lett. Az egyetem, a páholyok, a protestánsok s a költők 1830 után elhitették a franciákkal, hogy permanens forradalomban élnek, ez a küldetésük. A forradalmat kiemelték a történelemből, a nemzethűség, emberiesség, műveltség és megbízhatóság mértéke lett. Holott a forradalom lehet egy nép tisztítótüze, de a legerősebb is belerokkan, ha különböző érdekszövetségek állandó állapottá változtatják. A franciák erre a hamis ábrándra költötték minden tartalékjukat, legszebb hagyományaik a bálvány torkába kerültek. Egy forradalom csak akkor rombol, ha államvallássá teszik. Az Egyetem megtette. 1789 óta négyszer tört Párizsig az ellenség. Erre a szégyenre nincs példa a történelmükben. Miközben a Sorbonne főpapjai a forradalom skolasztikáját magyarázzák, az édes Franciaország inváziós területté süllyedt.
[*]