Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 10. szám · / · Cs. Szabó László: FOJTOTT NYÁR
A májusi napban ingujjra vetkőzik a kertész. Kerítést ácsol, hajlong a bokrok közt. Ulm után mosolygó tájra ereszkedünk. A Neckar völgy visszabűvöl a Küküllőmentére, Stuttgart valósággal Segesvár környékén fekszik. Németország legszelídebb sarkában vagyunk. Borissza költői - a "svábok" - francia lovagregényekért lelkesültek. Rég volt. Appenweilernél fiatal őzek bújnak ki az erdőszélre.
A mai szem gyorsan rögzít, eltanulta a fényképlencsétől. Az őzekre hirtelen körüldrótozott majorokat vetít. Appenweiler után betonfedezékek közé rohanunk. A határszéli Kork már drótsövények közt lapul. Elértük a Siegfried-vonalat. Szenegál katonák horgásznak a Rajnában. Strassbourg s a Vogézek legközelebbi háborúja eleve megdermedt: két erődvonal foglya.
A nemzetek a háborúban is különböznek. A német háború hirtelen kiterjed, mint a robbanó gáz. Nagy térérzékre és kis határérzékre vall. A francia képzelet lineáris, a háborúja is vonalas, körülhatárolt. Ahogy a német későgótika csarnoktemplommá tágította a karcsú francia székesegyházakat, a német hadvezetés is tág térben gondolkozik. A Siegfried-vonalat a franciák kényszerítették rá. Ha maga dönthet a hadieszközökről, az árok, erőd és védvonal helyett a repülőgépet választja. Két elütő szellem s két különböző "népi telítettség" szabja meg a két szomszéd háborús módszerét is. A németé dinamikus, mindig új rögöt, új "Scholle"-t, új "Rodung"-ot keres, a franciáé geometrikus-statikus, egy gyéren lakott ország s egy álló népesség hadtudománya.
Lotharingiai városok. Rizsport, copfot visel a nevük, mint egy régi herceg. Nancy orgonaesőben. Szép volt Németország, de francia földön majdnem itthon vagyok. Lunéville, Bar-le-Duc, Vitry-le-Francois: miért mosolygok a nevükre? Egyhangú, szelíd, aranyló táj. A Marne-partnál elér az alkony. A természet ismét a művészetet utánozza, La Fontaine a költő mintaképe. Corot a festő tanárja.