Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 9. szám · / · Figyelő
A fiatal erdélyi költő verseskönyvének néhány szép verse van és számos szép sora. Lírai vérmérsékeltéről és kitűnő költői hallásáról, sorainak lendületes elosztása, sokszor szerencsés enjambenant-jei tanúskodnak, és ezek segítik át a - sajnos oly gyakori közhelyeken is. Itt-ott sikerül neki egy-egy világnézeti tétel költői megfogalmazása, de ugyanakkor akadnak versei, melyek szinte poétikába illő példái a rosszul értelmezett költői és világnézeti kötelezettségérzetnek. Ilyen a Korszerűtlen ének című verse:
Tudom: ma zengőn szerelemről szólni
bűn s talán vétek szeretni is ma.
Az érzelgés ma haszontalan holmi,
mikor az ember elméje s izma
s következnek a szerelmes vers hagyományos közhelyei, majd
S hogy kezed' fogni (
de jó keményen s érezve benne
a hitet, mely a harcos akaratra
»együtt megyünk«-öt bátran felelne)
gyönyörüszép volna: ezt is megmondom neked.
Külön érdekessége az egész magatartásnak, hogy nyelvezete kopottan színes, gyakori szava
Mosolyod áldott sugarán
puha melegség hullna rám
s friss, tiszta vágyat hozna ma
tested üdítő jószaga.
S mit matróz, kit a tengerbe temetnek,
úgy hullottam kékjébe mély szemednek...
"Világnézeti" költeményei közül sikerült a
s ahogy a görcsbe dermedt rögre mély
egek hullatják oldó pelyhüket,
úgy ejti már a tündöklő fehér
vigasztalást a szálló enyhület...
S ezek az utóbbi idézetek már egy következő, igen figyelemreméltó verseskönyv lehetőségeiről beszélnek.