Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 8. szám · / · FIGYELŐ
Összes kritikusaink között Turóczi-Trostler Józsefre gondolok mindig úgy, mint aki súlyos, széleskörű tudása mellett szinte naivul tisztalelkű és a hamisítatlan, szabadröptű szellem jogaiért rendületlenül küzdő valaki.
Most, hogy ezt a kis füzetét átolvastam, valahogy még éterikusabb magasságba került előttem írói jelleme, és önkéntelen jelképes vonatkozásokban vetült elém ez a kis munkája.
Hát nem szörnyen aktuális ma sok-sok vonatkozásban a nyúl-élet, az üldözött lények legutolsójának, legvédtelenebbjének élete?
A politika mai tendenciáiról valaha legföllebb rémképeink voltak. Máról holnapra szemünk előtt függesztődnek föl néprétegekkel, néposztályokkal szemben a valaha acélérvényű jogrendi, emberiességi elvek, szabályok, hagyományok. Sőt, egyáltalán illuzórikussá válik maga az egészséges kontrollt jelentő ellenzékiség, valóban úgy, ahogy azt a nyúlsors példázza.
Dehát az irodalom! A szelíd múzsák ártalmatlan beszéde! Nem kénytelen-e manap olyan hangfogókat, szájkosarakat hordani, és olyan rúgásokat tűrni, amilyenekről fogalma sem lehetett?
Nos hát mondom, megintcsak bizonyos jelképes vigaszt rejt nekem ez a kis füzet. Irodalmat termelni veszélyes és hiábavaló küzdés. Ki kell ásni az elmúlt századokból ilyen csuda-érdekességű műveket a lelkek mulatságára és üdülésére.
Valljuk meg, a mi irodalmunkban nagy hiányok vannak ilyen munkákat illetőleg. Hátha a mai idők kényszerűségei révén pótlódnak némileg ezek a hiányok, akkor legalább valami haszna is lesz ennek a mai mély hullámnak.
Hogy a