Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 8. szám · / · Szabó T. Attila: PÁLFFY JÁNOS EMLÉKEZÉSEINEK FELFEDEZÉSE ÉS KIADÁSA

Szabó T. Attila: PÁLFFY JÁNOS EMLÉKEZÉSEINEK FELFEDEZÉSE ÉS KIADÁSA
2.

A kézirat "felfedezési munkájá"-ról a magam személyével kapcsolatban semmi meglepőt nem írhatok. Hacsak az nem okoz meglepetést, hogy a kéziratot nem én fedeztem fel. Talán nem jó, nem okos dolog ezt ilyen egyszerűen, kertelés nélkül megmondanom; jobb volna olyan sokat sejtető sorokat leírnom, mint az a névtelen hős, aki a "Budapesti Hírlap Vasárnapjá"-ban a Kelemen Lajostól neki másolatban átadott nehány Pálffy-jellemzés elé írt bevezetésben arról beszélt, hogy "egy köteg (!) kézirat fekszik előtte (!)", "román kezek közül megmentett írás". Mi, aki immáron a kézirat történetét ismerjük, el nem tudjuk képzelni, miféle don quijote-i harcot folytathatott az az álomlovag azokkal a bizonyos "román kezek"-kel! Mert míg az a bevezetés íródott, a kézirat semmiféle kéztől nem bántottan, nyugodtan pihent az Erdélyi Múzeumnak a kolozsvári román egyetem könyvtárában őrzött és Kelemen Lajostól kezelt kézirattárában. Aligha tudta ez a tájt nehányunkon kívül valaki, és aligha volt román agy, melynek gondolatában is megfordult volna az, hogy e kéziratot bántsa. Tudom, nem időszerű, és nem is igen érdemes ezt így megírni, de mint a történetírásba bele-belekontárkodó, tartozásom rovom le ezzel az úgynevezett történeti igazság iránt.

Illenék azonban már nemcsak ezekről, de arról is beszélnem, hogy ha már nem is fedeztem fel, hát hogyan ismertem meg a Pálffy kéziratot. Felfedezés, megismerés... Hiszen ha kissé meggondoljuk, nincs sok különbség e két szó között. Természetesen nem azért mondom, hogy csökkentsem előbb tett, felfedező voltomat tagadó kijelentésem erejét. Csak azt akarom mondani ezzel, hogy ha őszinte akarok lenni, íme végre valami különös, meglepő dolog is: magam hamarabb ismertem meg Pálffy kéziratát, és csak ezután - fedeztem fel. Ennek is története van.

Idestova már másfél évtizede annak, hogy a titokzatos hatalom, amelyet mi isteni gondviselésnek nevezünk, mások meg isten tudja, minek, odasodort a levéltárba Kelemen Lajos mellé. Egynehány év kellett ahhoz, hogy az ő vezetése alatt, többszöri ellanyhulással, a végén is, hogy divatosan szóljak "életterem"-nek azt a szépséges birodalmat valljam, amely legtöbb ember számára szürke, poros, semmit jelentő szó: levéltár. Még az inasévek alatt (elmúlt már egy évtizede!), hogy először láttam Pálffy kéziratát, és olvastam az Emlékezések előszavát. Mát akkor, egészen fiatal fővel is megállapítottam, hogy megdöbbentőbb erejű és szépségű emékirat-bevezetést sohasem olvastam. Mégis sokáig csak ismertem Pálffy kéziratát, helysebben csak tudtam róla, hogy van, és hogy meglepő, váratlan felfedezések lehetőségét rejtegeti, de magam teljes egészben meg nem ismertem és fel nem fedeztem. De nem védekezhetem azzal sem, hogy elfelejtettem. Sőt... Hosszabb-rövidebb időközökben elém-elmtűnt a kéziratokat őrző szekrényben, vagy a használt kéziratok között az a szép, finom kötés, amely a kéziratot megmentő Erdélyi János fiának, a kolozsvári egyetemi könyvtár nemrég meghalt igazgatójának, Erdélyi Pálnak műízlését dicséri. De a különböző, egészen más irányú levéltári kutatások izgalmas felfedezésekkel tele munkája annyira lefoglalta minden időmet, hogy sokáig halogattam a kézirat igazi megismerését, vagy ha úgy tetszik, "felfedezését". Úgy voltam, mint az a természettudós, aki az Északi Sarkra indul, de már valahol Izland táján olyan érdekes felfedezéseket tesz, hogy ezek kedvéért egyre halogatja az indulást a kitűzött cél, a meglepőbb eredményekkel kecsegtető hómezők felé.

A múlt őszön egy levéltári látogatás után és az azt követő beszélgetések során az Erdélyi Helikon szerkesztője többször említette, hogy az Erdélyi Múzeum kézirattárának ismeretlen kézirataiból sajtó alá kellene rendezni egy emlékiratot. A terv az volt, hogy ha ez a vállalkozás sikerül, az Erdélyi Szépmíves Céh e kiadványát még több más hasonló is követi. Természetesen mint legérdekesebbre, a Pálffy kéziratra kellett elsősorban gondolnom. Meg is mondottam ezt. A kézirat sajtó alá rendezésének munkáját a magam véleménye szerint legjobban az Erdélyi Múzeum nyugalmazott levéltárosa, Kelemen Lajos végezhette volna el. A Pálffy-kézirat sajtó alá rendezésének feladata azért, meg az első közlés jogán is az övé volt. Mikor azonban a közlésről közöttünk szó esett, valóban csak tőle nem szokatlan, egyébként azonban példátlan önzetlenséggel engem, tanítványát biztatott a kiadásra, lemondva ezzel arról, hogy igazán avatott és gyakorlott kézzel ő végezze a sajtó alá rendezés nehéz és felelős munkáját.