Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 8. szám
Mit is törődsz a vén vizekkel, pajtás?
Egyhangu sodruktól szilárd-magad
nem hagyod, ugy-e megdönteni? - Hadd,
hadd az unalmas felhőket is, álmos
pilláikkal csak hunyorogni tudnak
és egyre csak cammognak a virágos
mezők fölött, hosszán az égi utnak.
És hadd a kórók lengeteg táncát is,
s mind a kiszáradt, sárga füveket,
egy lobogó láng integet neked,
egy lobogó láng nagymessze virágzik:
mint furcsa szirmok, százfele száz nyelve
szétterül és közepe felsugárzik
szivó szárként az ég felé meredve!