Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 6. szám · / · OTTLIK GÉZA: A DRUGETH-LEGENDA

OTTLIK GÉZA: A DRUGETH-LEGENDA
MAGAM

"Részeg fővel - gondoltam ekkor - verset is csak a részegek számára lehet írni." Először elképedtem: milyen értelmes ez a szép fiú, - aztán megrökönyödve, egyre jobban elzárkóztam oldott érzelmessége elől. És - minthogy szervesebb kötelékkel volt hozzám kapcsolva, semhogy ezt egykönnyen elszakíthattam volna - erősen szégyenkeznem kellett gyengeségén, helyette is; s el kellett utasítanom ezt a laza, értelmének csak az imént megismert erejéhez annyira méltatlan, salakosan renyhe belső magatartását. Elfordultam szégyenünktől rosszízű emlékét, s nem is bolygattam mindmai napig. Megtudtam-e azóta valamit is a dagály erejéről, igazságáról, titkairól? Ervinről kaptam végső híradást.

Ma délben, tehát tíz évvel fenti esténk után, itt Budapesten, a Belvárosban, pontosan a Váci- és a Régiposta utca sarkán összeakadtam egy közös rokonunkkal. Az örvendező kérdezősködések közben egyszerre csak elkomorult az arca:

- Igazis... Emlékszel Te Ervinre?

- Mi van vele?

- Hát... én is csak pár napja tudtam meg... karácsonykor meghalt Oloronban...

Egy régi vers sorai indultak meg a fülemben: " ...s állunk zöld gőzökbe, míg - lépcsőnk lassan mállik, - így érkezik a dagály - és elborít állig..." Ervin előredőlve, idegenes kiejtésével, a szavakat tétován keresgélve, még okosan magyarázza:" ...tudod, nem vagyok én langyos sehonnai, ...keresztény dzsigoló..." S a végén már csak nyöszörög: "...ez a szörnyű muzsika..."

Bizonyára - így remélem - csendesen, békén hunyta le a szemét, hogy mi a hamisság és mi az igazság az ügyében, - "nem álltam ágyánál ezüstkanállal" - azt csak ő tudja, mint hogy a Drugeth-legenda nyitja is nyilván a birtokában van már.

Semmi egyebet nem közölhetek róluk.