Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 6. szám · / · LÁTOGATÁS HUYSMANSNÁL
Este diner Ctesse Diane-nál.
Legelébb
A kritikákról van szó. Sully elmondja, hogy ma kapta az "Événement" éreintement-ját kézhez: új könyvét dolgozza meg. Azt mondván a "Bonheur"-ről, hogy érdekes könyv, de nem költő mű, mert a filozófiai elmélkedés nem képezheti a költészet tárgyát.
Sully igen helyesen azt mondja, hogy az anyagot meg-, illetve elítélni nincs jogában a kritikusnak, csakis a forma eshetik bírálata alá. Csak is azt kell a bírálónak konstatálnia, vajon formailag jól, vagy rosszul fejezte ki az író gondolatát.
Én megjegyzem még, hogy tán még egy dologra kell figyelmét kiterjesztenie, vajon
Sully igazat ád nékem. Aztán visszatér az előbb említett kritikára, amely úgy látszik, azt is javallta néki, hogy térjen vissza az érzések birodalmába, s hagyja abba az elvont elmélkedéseket.
Erre persze egy kritikusnak nincs joga, - bár azt hiszem, e kázuszban igaza volt.
Sully írjon akárhány nagy filozófiai költeményt, azért mégis csak mindig a "Pričres", "Les yeux" és a "Vase brisé" költője marad.
Jean Berge is nyilatkozik a kritikáról, azt mondja: nem törődik, akármit írnak könyvéről, csak - írjanak.
Az igaz, hogy nagy a különbség a magyar és a francia éreintement-ok között, a lényeg lehet, hogy ugyanaz, de a forma más, ahogy kifejezik - szeretném tudni, mit szólna egyik-másik szubsztilis idegű francia író, ha "manír Péterfy" valaki végig dorongolná.
Aztán meg annyiból is könnyebb a dolguk, hogy itt külön vannak választva írók és kritikusok, az ember nem kap versenytársaitól kritikákat, mint nálunk.
Általános disputa a kritikáról, - amelybe még Ctesse Diane is belevegyül, - midőn feltárul az ajtó és belép az aktuális kritikusok legkiválóbbja:
Üdvözli a háziasszonyt, aztán kezet ad Sully Prudhomme-nak, ki hirtelen átöleli s össze-vissza csókolja. Félszemmel Ctesse Diane-re néztem, lévén az mindig furcsa, ha két férfi csókolózik, de legfurcsább, ha ez az "abnormitás" asszony szemei láttára esik meg.
De il faut présenter ms.
Az első dolog, ami szembeötlött nála, - hogy archivictime-jére,
Világoskék szemek, emlékeztetnek Mednyánszky szemeire. Csak - még valamivel fátyolozottabbak - de másképp, mint a Medi-éi.
Nála is gyermekszemek előtt titokzatos homályos fátyol, azonban e fátylon kívül még valami, et - c'est ca ce qui n'est pas rassurant dans son expression.
S mintha ez a valami szoros összeköttetésben volna kezeinek folytonos ideges dörzsölésével.
Azt hiszem, nem tudnék barátja lenni. Sully-t nagyon szereti s mégis, ha melegen, bensőleg akar ránézni, van tekintetében valami a hiénából.
Miért?
Ez persze csak az első impresszió, fog még sokszor változni, ha sokszor látom. Ami főleg (ebben a kázuszban) a sorstól és
Beszélek neki az "európaiak"-ról nálunk. A rajongásról, ahogy kritikáit olvassák, - melegen mosolyog rám és soká tartja kézfogva kezemet.
Homme "ŕ l'homme brébis "ŕ certaine moment.
Végre megérkeznek
Asztalhoz!
Igen artisztikusan felterítve. Csupa régiségen és régiséggel eszik az ember. Római tálak, reneszánsz kanalak, régi cseh üvegek, olasz gyümölcstartók.
Diner archéologique et excellent.
Kitűnő osztrigák és rémítő sok.
Az asztalfőn Sully Prudhomme, jobbján
Ehhez is egy Ctesse Diane modern bölcsessége kellett, hogy úgy ültessen mindnyájunkat, hogy egyik se legyen megsértve e sok szenzitív közül.
Eleinte főleg Lemaître-rel foglalkozik az egész társaság, akinek kitüntetését (légion d'honneur) ünnepelte a Ctesse ezzel az ebéddel.
Lemaître elmondja, hogy a jövő héten jelennek meg színikritikái. Különben kijelenti, hogy már megunta kritikusi dicsőségét. Színdarabokat ír legújabban, amelyeket azonban nem tud előadatni; a Français túl van halmozva színdarabbal, Sarah (oldalpillantás reám) kijátszotta, magánál tartva egy pár hónapig egy darabját, lelkesedve beszélve néki róla - s aztán visszaadta, hogy Duquesnel (a Pote St. Martin igazgatója) nem akarja előadni.
Feltűnik, miért mondja mindezt el, - hiszen egy író hiúbb, mint egy szépasszony.
Sully érdeklődve hallgatja, - látom már a "zsineget", ez fogja úgy látszik majd valamelyik színházba beprotezsálni. Ezért ez a furcsán hangzó panasz.
Most kritikáiról beszél, persze kórusban kitör a lelkesedés. S azt hiszem, őszinték voltunk mind. Sully és a Ctesse már be lettek a Contemporain-ek halhatatlanná vált könyvébe véve, Cazalis és Berge - be fognak jutni, az előbbi kivált be akar jutni (en train de forcer la porte), - én pedig olvastam sokszor, sokszor élvezettel olvastam e kritikákat.
Így tehát, mondom, az elragadtatás tökéletesen őszinte volt.
A grófné megkérdi, hogyan érzi magát Lemaître áldozataival szemben.
L. "Je l'avoue franchement je n'ai aucun pour eux, puis - j'en ai tant!"
Lemaître finoman mosolyog s egy pillanatig hallgat - aztán kezeit dörzsölve elmondja, hogy személyesen nem ismeri, csak látásból, a premiereken szokta látni.
Bár most kissé meggyűlt vele a baja; és ezentúl nehezen írhat már róla. Íme története:
A cercle mirliton-ba akarta magát felvétetni, hol Ohnet választmányi tag. És - Ohnet eljátszott a spártai szerepet. Lehet mondani, hogy ő hozta be őt a Mirliton-ba.
S ez persze örökre betömte a száját.
A Cazalis-ek igen féteirozzák. Erővel rá akarják vinni, hogy Angliába menjen velük.
Egy hét Angliában a modern Circével (Madame Cazalis-t nevezem így) elég arra, hogy Jean Lahor (Cazalis álneve) ott ragyogjon a Contemporain-ek negyedik kötetében.
És - jósolom, - hogy Jean Berge, a 24 éves Berge hamarabb jut be abba a kötetbe, mint a 40-en jóval túllevő Cazalis - feleségestől együtt.
Hangulat: Sully Prudhomme egyforma hangon beszél mindegyikünkkel. Jules Lemaître feltekint, ha Sully néz, le - ha mi reánk (Ctesse Diane-t is e többes számba véve).
S ezt teszi Sully-t egy fejjel nagyobbá, mint Lemaître-t. Egy bizonyos magasságból nézve majdnem minden ember egyforma magas, az Isten színe előtt
Szeretek néha egyik-másik ilyen zsánerű embernek borsot törni az orra alá, - madame Cazalis-szal (ki tán legtöbbet tud az egész társaságban) az angol és orosz irodalomról kezdünk beszélni. Sully, Ctesse Diane és Berge hozzászólnak, - mert érdekli őket az, amiről nem tudnak: tanulni akarnak.
Lemaître elhallgat, de úgy, mint egy csuka, fél hogy blamírozza magát, ő, a csalhatatlan. Határozottan ez is nehéz mesterség.
Nincs elég ereje bevallani, hogy nem ismeri eléggé ez irodalmakat.
Szerencséjére
Nagy költőnőnek tartja, s azt hiszi, - Darmestetter szerelmes belé.
?
S miután olyan nagy léleknek tartja az angol költőnőt, nem hiszem lehetetlennek, hogy hozzá megy e szegény kis púpos fiúhoz.
Kételyek, - de minden oldalról.
Megint Lemaître-re tér át a konverzáció, mindenki bókol neki. Én elmondom, hogy azért látom őt,
Ebéd után sokan érkeznek, a Monton-ok, Boisjoslin, a Vieuxville-ek, Vacarescu-k, és végül Némethy Emil először a szalonban.
Elég nagy succés-je van, egészen körülülik, mindenki igen eszesnek és érdekesnek találja.
Mlle Vacarescu-val lefoglaljuk Jules Lemaître-t, csalogatjuk őt (systčme Cazalis!!!) Romániába pour voir Carmen Sylva - la renie.
Lemaître igen bámul, hogy miért ír Carmen Sylva - bár egy pár dolgát igen érdekesnek találja. Azt mondja (s ebben egészen igaza van), hogy egy királynőnek annyi mindenféle más dologgal lehetne kiválnia a közönséges halandók sorából, hogy egy cseppet sem érti, miért adja magát erre a mesterségre és - "miért nehezíti meg annyira szerencsétlen halandó kritikusok dolgát", teszem én hozzá mosolyogva.
Sully és Lemaître 1/2 11-kor el.