Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 5. szám · / · FIGYELŐ

VERES PÉTER: EGY PARASZTCSALÁD TÖRTÉNETE
Darvas József új könyve - Athenaeum

Ritkán írok bírálatot. Ezelőtt, mint sok kezdő író, aki írni még alig tud, de úgy érzi bírálni már tud, én is elkövettem néhány tévedést, leírtam néhány elsietett és nagyképű ítéletet. Többek között Darvas József elő könyvét, a Fekete kenyért is Nagy Lajos Kiskunhalomjával vetettem össze és persze, az eredmény Darvasra rosszul ütött ki. Megírtam hogy a Kiskunhalom a beteljesülés, a Fekete kenyér a szándék. Szándékból azonban sohasem lesz irodalom, legfeljebb csak papírfogyasztás.

Darvas hibáit tehát megláttam, az erényeit észre se vettem. Pedig voltak erényei. Nem a becsületes szociális szándékára gondolok, ez magában kevés, hanem arra, hogy ritka dolog, nagyon ritka dolog, hogy egy tizenkilenc éves parasztfiú, egy falánk irodalomrajongó első művében már a saját hangján és a saját nyelvén szólaljon meg. Igaz, a nyelve nyers volt, a hangja pedig "rekedtes" a lefojtott belső izgalomtól, de az övé volt elejétől végig. Vagyis nem láttam meg a legfontosabbat, hogy a nyers és művészileg bizonytalan könyv mögött egy igazi egyéniség, egy szívós parasztfiú áll.

*

Nem azért mondtam ezeket el mintha szégyelleném a hajdani kritikusi tévedéseimet, hanem azért, mert tartozom ezzel nemcsak Darvas Józsefnek, hanem az igazságnak is. Ma már meg tudom becsülni az alkotást, a másokét is, mert ma már tudom mennyi erő, akarat, kitartás kell ahhoz, hogy egy igazi könyv megszülessen, még ha nem remekmű született is benne. Ez a könyv - Egy parasztcsalád története - nem remekmű talán, de ezt most nem keresem. Fontos könyv, igaz könyv, rólunk szól, szegényparasztokról, tehát beszélnem kell róla. Beszélnem kell annál inkább is, mert az Illyés Puszták Népe óta az irodalmi szociográfiák annyira elszaporodtak, hogy úgy éreztük, ilyesmivel már nem is állhat ki senki.

Nos, Darvas József kiállott és igaza volt. Ezt a mondanivalót senki se mondta még el és senki sem élte át jobban mint ő, aki nagyon mélyről, mondhatni a legmélyebbről jött az összes magyar írók között.

Éppen ezért én bevallom, nem tudok elfogulatlan lenni sem az íróval szemben, aki parasztok közül jött, sem a könyvvel szemben, amely Kabódi Mihályokról és Köcze Etelekről, paraszti ősapáinkról és ősanyáinkról szól. De ez nem azt jelenti, hogy engedményt tudnék tenni a jó szándéknak, ha művészi meggyőző ereje nincs. Mindig megaláz, sért és feldühít, ha valaki rossz írással próbálja a parasztság érdekeit szolgálni. Ezért utálom a népszínműveket úgy színműben mint regényben és novellában.

Igaz, a nyelve még most sem olyan tiszta mint a könyv megérdemelné. Még akadnak benne olyan hírlapízű kifejezések mint: "...újra a politikai élet homlokterébe állították". De viszont a hangja olyan tiszta, olyan egyszerű és olyan bensőséges, mint azoké az embereké szokott lenni, akik biztosak a dolgukban.

S Darvas biztos a dolgában. Könyve szemléltetően mutatja meg, hogyan épül egy nemzet, hogyan terjed térben és időben a fajta, hogyan ver gyökeret egy paraszti törzs a földben, hogyan lesz két "ifjú-legény" után fél falura terjedő "Kabódi nemzetség." Most lett egyszerre világos előttem, hogy a török kitakarodása után itt maradt egy milliónyi magyar hogyan szaporodott mostanáig sok bajon, vészen, háborún, kolerán, fekete himlőn, tífuszon, éhezésen, földesúri sanyargatáson át tizenhárom millióra. Mennyivel több ez a könyv mint az átlagos parasztregények, amelyek nem hiteles, hanem kigondolt történetet és elképzelt életet adnak az ismeretlen paraszti világról.

Igen, hiteles! Ez mindennél fontosabb. Elég volt a túlzásokból, akár politikai, akár erkölcsi célból csinálódnak. A művészi arányérzék az első és legmagasabb követelés minden íróval szemben. Első könyveiben Darvas is túlozott. Túlozta a paraszti nyomorúságot, a szektaőrületet s ezzel nemcsak a saját művészi hitelét, hanem a paraszti nyomorúság hitelét is rontotta. Nem mintha még szörnyűbb nyomor is nem volna annál amit akár ő, akár a "nyomor-írók" leírtak, de aki az esetlegesben nem tudta megragadni és kifejezni az általánost, az hiábavaló munkát végzett. Művének nincs szociológiai érvénye s éppen abból a célból nem hat, ami neki olyan fontos t. i. a politikai cél szempontjából.

Mentsége Darvasnak, de mindnyájunknak autodidaktáknak, szegényeknek és elnyomottaknak, hogy túlzásokkal nemcsak a politizáló író dolgozik. A szerelmi érzések túlzása (D'Annunzio), a lelki vívódások túlzása (Dosztojevszkij) s a természet fenségének a túlzása (Hugo Viktor) cseppet sem művészibb mint a politikai tendenciájú író túlozása. Darvas sohasem rugaszkodott el, de mégis ez a könyve az első (Orosháza leírását nem számítva), amelyre nyugodt lélekkel mondhatjuk, hogy nem propagandisztikus külsőleg, mert egészen az belsőleg. Hiteles és megbízható mint egy kubikos gödör-gazda beszámolója a végzett munkáról. Mert nincs lázítóbb dolog mint a valóság. Nem az elképzelt álvalóság, hanem az igazi valóság.

De nemcsak történeti hitele van ennek a könyvnek, hanem élethitele is. Én ismerem az életet, amit Darvas leír és tudom, hogy sehol sem hazudik. Én ismerem a cséplőbanda vagy általában a földmunkás közösségek életét, kollektív erkölcsét és társas diszciplínáját s ezt becsülöm legtöbbre a fajtánkban, amint ezt meg is írtam. Ez a munkáshősiesség nem kevesebb mint a katonahősiesség. Sőt ez ugyanannak a tulajdonságnak, a közösségi becsületérzésnek a megnyilvánulása más-más életsíkon. A mi falunk határában még ma is felcsendül az egri legény balladája, aki nem tudott a dűlt búzában a többivel versenyt haladni és szégyenében a kútba ugrott.

Ezt a munkás-hősiességet példázza a sok felejthetetlen paraszti alak közül is kiemelkedő Kabódi Lajos is. Ez úgyszólván a magyar paraszt prototípusa, Ady Endrének "Gyürkőzz János"-a. Amikor ezt olvastam, Olajos János debreceni idegenlégionista elbeszélése jutott eszembe a Marokkóba sodródott volt magyar vöröshadseregbeli katonák a legendás bolondságáról. Ezek a kimenekült magyar fiúk nem kezdtek valutázásba, vagy bélyegkereskedésbe a nyugati városokban, hanem ha munkát nem kaptak, elmentek az idegenlégióba. Így történt, hogy egy francia sereg sokáig ostromolt egy arab várost és nem tudta bevenni. Ekkor egy magyar őrmester arra kérte a parancsnokló tábornokot, hogy szedesse össze a seregben levő összes magyarokat, ő elfoglalja velük a várost. A tábornok belement. S a néhányszáz magyar rohamra ment és - elfoglalta a várost. Igaz, hogy kétharmada elpusztult, de megmutatta, milyen a magyar virtus.

Ezt a történetet olvastam olyan könnyes meghatottsággal, mint most a Kabódi Lajos életét. - Mindig ilyen bolondok leszünk mi magyarok a más dolgában - sóhajtottam, csak éppen a magunk dolgában vagyunk bávák és tehetetlenek.

Sok fiatal íróval együtt Darvas is úgy járt az első könyveivel, hogy mindjárt kialakult körülötte egy "kis siker". S aztán abba maradt. Az irodalmi közvélemény elkönyvelte, mint olyan írót, akitől nem várhat "nagy" dolgokat. Most ezért nehezebb a dolga, mintha teljesen újonnan indulna.

Darvas, persze, ebbe nem nyugszik bele. Van benne erő, akarat és tehetség, hogy megfellebbezze ezt az elsietett ítéletet.