Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 3. szám · / · FIGYELŐ
Első verseskötetétől, mely tizenegy évvel ezelőtt jelent meg, irodalmi terminus technikusokkal fel sem mérhető súly- és színvonalbeli különbség választja el ezt a kötetet. A kettőben mégis van valami közös: itt is, ott is tétova, elmosódó színekkel dolgozik, sem ott, sem itt nem tudja még kifejteni teljes-önmagát. Amott kiáradó és heves szocializmusát, megalapozatlan modernkedését akarta beleszorítani egy hagyományos stílus- és formakészletbe, itt: le akar törni minden túlzást, középarányost keres a gondolatok és érzelmek, a forma és a stílus között.
Fáradhatatlan, görcsös harcot folytat a gondolati összhangért, a formai egyenletességért, de sokkal nyugtalanabb, lázasabb és birkózóbb egyéniség, semmint diadalra tudná juttatni meddő klasszikai kísérleteit. Egy kis klasszicizmus, egy kis fegyelmezetlenség, egy kis harc, egy kis rezignáció, tüntetően bátor készség a kirohanásra és fanyar humorú visszatorpanás: ez Hollós Korvin művészete. Új és régi, szent és szinte anarchista, tengerszemmélységű és felszínen mozgó: a két véglet mérföldnyi távolsága s az ebben rejlő dinamikum foglalkoztatja és nem törődik a végletek között elterülő mezőkkel: a szokványos közösségi életszemlélettel. Minden verse riadó és zászlólengetés. Még idilli hangulataiban is lobbanékony és feszült. Válogat, fintorog s az életből kivonatot készít, valami sajátos programszempont szerint. Szenveleg, szomorkodik, villoni kéjelgéssel mulat vagabundus bohémönmagán. Sajnálja és sajnáltatja önmagát, de felriad benne a lappangó
Nyárspolgár, aki villamos vasalóval vasalgatja a ruháját: költő kétféle költő. Tudatos és ösztönös. Ars poétikát ír (A költő sorsa), feszes és határozott költői elvrendszerét fejtegeti, de ki-kilendül a maga rajzolta útról, ösztönös líraisággal szemléli egyéni világát, a Szondy-utca környékét, a ragyogásnak és az árnyéknak - két végletnek- ütközőpontjait, ahol éppúgy laknak lezüllött grófok, mint nyomorgó egyetemi hallgatók, gazdag nagykereskedők és részeges, filléreken tengődő cipőfűzőárusok. Ez a heterogén világ, ennek is árnyékosabb része, a proletárvilág az igazi terrénuma. Emberszeretete, hite csak itt engedi egy-egy pillanatra meglazulni a pattanásig feszült húrokat. Itt még humorizál is, hisz és rajong. Formája, nyelve, stílusa lehiggad, szokatlanul tömörré válik, az ábrázolt valóság mögött mindig érezteti hangulati pártállását is. Alig van költő, akit olyan maradéktalanul lehetne jellemezni egyetlen strófával, mint őt. Az alábbi kis strófája nemcsak idealizáló hajlamait, klasszikus egyszerűségre való törekvését jellemzi, hanem higgadó formakezelését is:
Kékszemű munkás
megy haza szépen,
tíz deka kolbász
s könyv a kezében.