Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 3. szám · / · FIGYELŐ
Csakugyan üvegcsengő ez a könyv; és szerzője csakugyan gazdag. Meglepő és talán példátlan, hogy egy költőnő mindjárt az első verskötetében ennyire hajlékony ütemekkel, ekkora stiláris és tartalmi változatossággal jelentkezzék. Költeményei két csoportra oszthatók: leheletnyi kis gyerekdalokra és "komolyakra". A gyermekverseket egységbe fűzi a közös hangulat; a felnőtt versek - sokféle árnyalakúak.
Egyszerű eszközökkel igen nagyfokú szuggesztivitást ér el. Vonat-versében ilyen részleteket találunk:
Zakatol a vonatom:
"Várnak reád valahol.
Vala-vala-valahol."
Reszket a pad, zötyöget.
Öreg csontot töröget,
ifjú csontot döcöget.
Rabbi ül a kispadon,
Incselkedve gondolom:
a szakállát meghúzom.
Öreganyó kosara,
malomkerék, akkora.
Kifér-e még valaha?
Vannak mélyebb versei is: a sár szépségéről, meg a csendről, mely "pereg a falról, mint a gyöngy". És milyen női, mennyire közvetlen és megható, mennyire teljesen-művészi, ahogy a nagyanyjáról beszél:
Reszkető kézzel rakogat.
Simogat vásznat, szövetet.
És mondogatja: "A tied.
Tudod, ha én már nem leszek."
Igy tesz-vesz, járkál, mutogat.
S ránkszáll az este nesztelen.
Lámpát gyujt. Karja meztelen.
Látom, mint lüktet ütere.
Kár, hogy ez a szép, érzelmes vers a további részén érzelgőssé válik. Nem mindegyik felnőtt-verse szép; ízlése még néha bizonytalan.
Gyerekdalaiban fürge trochaeusok ugra-bugrálnak. Csupa kecsesség, csupa aranyos jókedv valamennyi. Állat, növény, természeti jelenség egyaránt antropomorffá lesz a ceruzája alatt, akár Petőfinél. "Árkot ugrott a szúnyog, - kitörött a lába. - Szaladtak a szúnyogok - szúnyogpatikába." - vagy: "Egy kis malac röff-röff-röff - trombitálgat... töf-töf-töf. - Trombitálja víg ormánya - földet túrja... döf-döf-döf. " - Tudtommal magyarul ezelőtt még senki sem írt ennyire bűbájos gyerekdalokat.
Nőknél a nemiséggel kapcsolatos gondolatok és érzések alkotják a lelkiélet zömét, az erotikus problematika elterpeszkedik a többi gondolatterület rovására, ezért nincs női Bach, Kant, Goethe. A szerelemre-összpontosulás alól Gazdag Erzsi is csak látszólag kivétel, bármilyen kevés is a szerelmes verse: költészete az érzelmes várakozás jegyében áll; mindazt a gyengédséget, ami a "Nagy Ő"-t és kisporontyot illetné egyenlőre még a hópihékre és szúnyogokra pazarolja. Ez a nőiség annyira tiszta és üde, hogy még a lepkét-kergető Enikőről és Zebekőről ábrándozó hajdani tisztakeblű poéták se kívánhatnának ártatlanabbat; és ez egyáltalán nem válik a Gazdag-versek hátrányára: mind csupa élet, meleg közvetlenség, naiv vonzalom, mindig készen-álló részvét, ösztönös feminin bajtársiasság minden vitalitás iránt.
Játékos, ami nő-költőnél ritkaság. A formához is van kedve, hozzáértése és ritka-ép magyarérzéke; és a mondanivaló fordulatai jobban érdeklik mint maga a mondanivaló. Szellemi alkata emlékeztet a múlt század kedves Idunáira és Ataláira. De tán kár a szürkécske Idunákhoz hasonlítani; nem csodálnám, ha magyar Desbordes-Valmore válnék belőle. Ámbár, sajnos az sem lehetetlen, hogy rendkívüli költői kézsége még gyermekkori tünemény nála, mely a reális élethivatás beköszöntével elfogy, mint a folyó a sivatagban.
A könyvhöz Pavel Ágoston írt meleghangú bevezetőt.