Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 3. szám · / · FIGYELŐ

NAGY LAJOS: KARINTHY NAPLÓJÁRÓL ÉS LEVELEIRŐL

Mindnyájunk számára, akik Karinthy Frigyes műveit ismerjük, érdekes ez a könyv. [*] Megtudunk belől valamit a művek keletkezési módjáról, látjuk azokat ötlet-korukban, amikor még akkorkák, hogy a noteszba néhány szóval beírhatók. Hogy Karinthy írónak és embernek mennyire egy és ugyanaz, szétbonthatatlan, az különösen e jegyzetekből tűnik ki. Kézzel fogható tényt az életéről, cselekedeteiről s a vele történt eseményekről, ezúttal is keveset kapunk, leginkább még valamit a betegségéről, de érezhetjük izzó lelkének hevét s elkap bennünket a szédülete elméje fáradhatatlan működésének. A végső benyomás: az egész Karinthy egy szakadatlan, felfokozott agyműködés volt, még talán a vegetatív életében is.

*

Ascher Oszkárnak köszönhetjük, hogy e jegyzetek napvilágra kerültek s nyomtatásban megjelenhettek. Ő az írók legkitűnőbb értője s legszolgálatkészebb barátja. Az a munka is, amit e könyv létrejötte körül végzett, csak tökéletes megértésből és határtalan szeretetből eredhetett, olyanból, hogy az már kongenialitás! Átkutatott egy iratokkal tele szekrényt, összeszedett szétszórt lapokat, megkereste jegyzetek elejéhez a végüket, kibetűzött elmosódott kézírásokat, oly lázzal, mint az alkimistáé lehetett, mikor az aranycsinálás titkát akarta megtalálni.

*

A könyv eleje néhány jegyzet Karinthy első feleségének haláláról. Nem az esetet örökítik meg e jegyzetek, egyes mozzanatai szerint, hanem a hatását, Karinthy fájdalmát fejezik ki. Oly állapotban, amikor már a fájdalom elviselhetetlennek látszott, amikor már azt kellett hinni, hogy itt az őrület, vagy a megsemmisülés, oly fájdalomban a halálról az élet felé fordulás volt valamit tenni, az érzést gondolattá formálni, s a gondolatot lejegyezni; pillanatnyi enyhülés is volt ez, mint a feljajdulás, vagy a reflexmozdulat.

*

Két levél úgynevezett támadónak, kifogásolónak, felelősségre vonónak szól. A felelősségre vonás tipikus, amilyen mindnyájunkat ért már. Az egyik levélből idézek, hadd lássuk a támadást és hadd olvassuk, mit mond egy okos író!

"Azt írja, hogy 1920-ban az ifjúság, amelynek nevében beszél, várt tőlem valamit, hitt bennem, hajlandó volt mögém állni a harcban, amit konvenciók és hazugságok ellen indítottam: ma viszont, 1934-ben, úgy látja, hogy én ezt a közérdekű harcot feladva 'polgári' érdekeim kicsinyes védelmének harcaiba dobtam a zászlós s így nincs jogom többé az ifjúság támogatását, megértését elvárni."

Most következik a felelet, már annyi, amennyi a feleletből elkészült:

"Nagyon érdekes. Nem vitatkozom Önnel, csak egy különös tünetre hívom fel a figyelmét. Tudtommal most kapok Öntől először levelet, most, amikor (Ön szerint) már úgyis késő, nem érdemlek mást az ifjúság részéről csak szánalmat, és sajnálkozást. Miért nem írt Ön 1920-ban amikor még hitt bennem és várt tőlem valamit?"

*

Négy noteszből, száz noteszlapról aforizma-szerű gondolatokat közöl a könyv. Ezekben mutatkozik meg leginkább Karinthy. Akit Babits Mihály a könyvet bevezető tanulmányában tökéletes pontossággal így határoz meg: "Helyzete egészen kivételes, mondhatnám csodálatos volt az irodalomban. Ő maga gondolkodónak érezhette magát, a kor egyik szellemi vezetőjének, és joggal: címszavakat írt egy nagy enciklopédiához. A fogalmak tisztázását tartotta feladatának, eszméltetést a lehetőségekre. Igazából komolyan és felülről nézett a világnak, mely furcsának, bohózatosnak és ostobának tűnt fel előtte. A világ viszont felülről nézett őrá, s őt tekintette bohócnak és mulattatójának. Titokban azért mégis érezték, hogy annál sokkal több. Ez valamit kétértelműséget adott népszerűségének, amellyel szemben neki nem volt semmi ellenállása. A kétértelműség az ő magatartásából sem hiányzott. Nem volt előtte semmi tekintélye az életnek. S mégis szenvedélyesen izgatta az élet! Így, vállalta is a bohóc-szerepet, s haragudott is érte. "

E vitathatatlan meghatározás illusztrációjául, de még inkább mutatóul idézek néhányat a gondolatokból:

"A tébolyt nem a gondolatmenet jellemzi, hanem a cselekvés. (Csaknem minden cselekvésben van egy-egy csírája a tébolynak.)"

"Minden újabb generáció: a válasz elodázása arra a kérdésre, hogy mire való az élet."

"Undok egy kotnyeles fráter voltam egész életemben - mindig beleszóltam más dolgába. Például, mikor az volt a dolga, hogy engem megnyúzzon."

"Csak annak van igaza, aki haragszik. (Cikk.)"

"Mindenki hibás, aki gyáva a nála primitívebbel szemben: leggyávább, aki az emberi állattól fél. A gyilkosságért az áldozat is felelős, ha gyáva volt."

"A ragadozó számára éppoly halálos rémület, ha nem ragadozhat, mint áldozata számára, ha igen."

Végül:

"Úgy használnak engem, mint a krumplit először Európában - virágomat és gyümölcsömet (humor és vicc) tépik, a gyökérgumót (filozófiámat) eldobják."

*

Olvashatjuk a Telma Titusz kiáltványának ezt a részét, ami elkészült. Ez mindössze huszonnégy oldal, pedig húsz éve forgatta eszében ezt a kiáltványt, készült rá, beszélt róla, ez lett volna a főműve. Külön tanulmányt érdemelne a kérdés: miért nem írta meg? Mert a külső körülményekre való hivatkozás, bármily akadályozók voltak is a körülmények, aligha lehet több ürügykeresésnél.

Ez a kiáltvány zseniális, azonban külön érdekessége, hogy filozófiájául szolgálhatna korunk bármely diktátorának. Külön tanulmány készülhetne arról is, hogy Karinthy egy cselekvésre kevéssé képes, hatalom nélkül való, diktátori álmokkal telített, elvetélt diktátor volt. De íme a diktatúra filozófiája:

"Az igazságok (törvények) értéke fordított arányban áll azok számával, akik hozzák."

"Így kell érteni."

"Az ember, egyéneiben s nem fajtájában gondolkodó és akaró lény lévén, (nem úgy, mint élő társai állatok és növények, melyeknél a fajta gondolkodik és akar az egyén helyett), nem lehet immár szó arról, hogy a boldogságunkra és életünk fenntartására vonatkozó törvények alkotását rábízzuk elkorcsosul ösztönünkre: ez az ösztön mióta helyet adott az öntudatnak, megromlott s talán öngyilkosságba kergetné az emberiséget."

"Ezeket a törvényeket, a fajta ösztöne helyett egyre inkább az egyén értelme alkotja meg: egyéni akarat formájában."

"De mivel sokan vagyunk, többé-kevésbé erős értelmek, többé-kevésbé erős akaratok: közös munkára szántuk el magunkat."

"Azonban a közös munka kompromisszumokból áll, minél többen tanácskoznak, hogy mindnyájunkra vonatkozó törvényt hozzunk, az eredményben annál inkább lesz nyoma ennek a kompromisszumnak: - s az eredmény tisztasága annál megbízhatatlanabb."

"Ugyanezt a feladatot, ha száz ember oldja meg, nem oldja meg jobban, mint egy, legföljebb ellenőrzik egymást."

"Nézzétek meg: a legáltalánosabb értékű, legtovább tartó érvényű igazságokat, a tudomány és belátás törvényeit, egyének állapították meg: - a legingadozóbb, legkurtább érvényű igazságokat, a társadalom törvényeit, parlamentek és tanácskozó-gyűlések - vagy forradalmak egészen rövid tartamára, tömegek."

"Legjobb tehát, ha a már egészen tökéletlenül működő közakarat helyett a még nem egészen működő egyéni értelemre és belátásra bízzátok az ítéletet: annak eldöntésére, hogy mit cselekedjünk, és mit ne cselekedjünk."

"...Íme... itt van helyettetek Telma Titusz ítélő és végrehajtó: egymástól félő és remegő károsultak és károkozók bírája, védője és oltalmazója."

Ezek a gondolatok érdekesek, ötletesek, meglepőek, de - legalábbis vitathatók. Például: csakugyan egyéni alkotás-e egy tudományos tétel? Azt hiszem, hogy a helytálló, sőt időtálló gondolatok egyszerűbbek, mondhatnám közönségesebbek. És talán éppen a Telma Titusz programjának valószerűtlenségét sejtette meg Karinthy és azért maradt abba a kiáltvány.

*

Néhány gyermekkori próbálkozásból, a Petőfi-féle című hatvankét soros vers meglepő. Ezt a verset hét perc alatt írta, egy másodpercnyi megszakítás, vagy tollának felemelése nélkül. Ezt ő jegyzi fel s az utolsó szó a véleményét fejezi ki az esetről, így: Borzalom. Kénytelen voltam magam is, ceruzával, a könyvbe beleírni véleményemet: Óriási! Hát csodagyerek volt Karinthy. A csodagyerekekről így szoktak később beszámolni, hogy: megmaradtak gyerekeknek, de megszűntek csodának lenni. Karinthy kivétel. A csodagyerekből - mely még jelen volt a Nyugatban megjelent első, Dárda című novellájában is, csodálatos felnőtt író lett.

 

[*] Karinthy Frigyes Kiadatlan Naplója és Levelei (Nyugat-kiadás).