Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 3. szám
Ó, kongó órák, egymásba fonódók,
ó, együttverő boldog
tornyok az éjben -
Be rossz, be rossz volt, míg egyedül éltem.
A fürge percek, mint rég munka éjjén,
anyám vén varrógépén,
úgy járnak, szállnak, fércelik, mi eddig
szétfeslett mindig. Most már összeillik.
Be jó, be jó, be jó lesz, magyarázzák,
percegik, szaporázzák.
Úgy ringok-rengek bízón az időben,
a lágy jövőben, mint rég a bölcsőben.
Falkát vakogtat még velük az emlék,
megtért bojtárjainkét.
Ebek csaholnak, nyínak és kerengnek
(Sötét van; mindent ólakba terelnek.)
Sötét van, éj; mint nyáj piheg köröttünk,
neszez, bú össze földünk -
véd engem is már,
fejem karomnál hűbb karokra bízván.