Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 2. szám · / · ŐRJÁRAT

CS. SZABÓ LÁSZLÓ: SZEMÉREM

A csecsemő pislant egyet s önéletrajzába kezd. Dióhéjban ez korunk irodalomtörténete. Mielőtt bevonulnánk a tökéletes falanszterbe, sürgősen mindenki elsuttogja a legalanyibb ügyeit.

Némi restelkedéssel gondolok erre a "Torschlusspanik"-ra a felújított Ahogy Tetszik alatt. Shakespeare harmincöt éves korában írta, a Rómeó, a két Richard darab, a Velencei Kalmár s a Szentivánéji Álom után. Most szólja el magát először. A darab egyik mellékalakja, a "mélabús Jacques" régóta gyanús: Hamlet dereng a szomorúságában. Már pedig Hamlet még gyanúsabb. Az irodalom összehasonlítja a két gyanút, így próbál közeledni a költőhöz. Nehéz vallomásra bírni.

A Hamlet írója harmincnyolc éves. Megint be kell érni a gyanúval, de ezentúl még óvatosabb talán megneszelt valamit. Athéni Timon a legközelebbi gyanúsított, de már annyira sem, mint a mélabús Jacques. Végre! Prospero a varázsló nagyon ismerős a szakálla alatt. De mielőtt lelepleznénk, kettétöri a varázspálcát s szertefoszlik. Igen, ez talán ő volt!

Tegyünk próbát a többi titánnal. Lionardo egy fehérszakállas önarcképpel azonos. Tizian egy öreg kori képben él az emlékezetünkben. Michelangelo egy befejezetlen, akkori Piet szobron bújik egy szemérmes csukja alá. Tintoretto önarcképét földúlta az öregség.

Csecsemők, hagyjátok már abba az önvallomást! Nem marad idő a munkára.