Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 2. szám · / · ŐRJÁRAT

CS. SZABÓ LÁSZLÓ: VILÁGLÁZADÁS

Nemrég olvastam egy amerikai tanulmányt arról az ipari forradalomról, amelyet az első gőzgéptől számítunk, pedig csak most kezdődik igazán. Ha a világ előbb-utóbb meg is szabadul a világháború összes böjti következményétől, a mélyebb, tektonikus rengés fölött ma már se a Cobdenek szabadelvűségének, se a Marxok biblikus víziójának nem volna hatalma. Tűrni kell, ez az egyetlen bölcsesség. A paraszttársadalom az emberiség történetében először változik át ipari társadalommá. Nagyon fáj a vedlés.

Amit a legnehezebb elviselni ebben a forradalomban, az embergyalázó hatása. Egy idő óta írja az amerikai, a forradalom főleg a félig tanult - half-skilled - munkást szaporítja. A napszámos válláról leveszi a zsákot, de már a gépig sem engedi. Csak egy csavarig. (Köztudomású, hogy Chaplin egész filmet írt erről.) A zsákhordó kihal, de utána hal a romantikus proletár is, aki még egy egész gép rabja volt, még az igavonás és a szakmunka is túl emberséges állapot, a kivételesek joga. A szakmunkás vezérkar alá egy csavarforgató csorda gyűl, a félig tanult munkás. A fél-intellektus párja.

Megvallom olvasás közben folyton az utóbbin járt az eszem. A közép-európai középfokú oktatás és az amerikai esti tanfolyamok remekén. Keyserling sofőrtípusnak hívta. Csakhogy ez a sofőr az íróasztalnál ül, lassacskán övé minden ország. A gazda és a kiművelt fő közt lebeg örök hazátlanul, amahhoz leereszkedik, mint tervgazda, emezt széttapossa, mint hatóság. Holott a kapa mellől kidőlne, egy széklábat nem tud megfaragni s agyvérzést kapna egy igazi könyvtől.

A gép megötödölte a parasztot, a kézművest s már a napszámost és az ipari proletár egyéniségét is sokallja. Végre egyenlők leszünk, se fönn, se lenn, hanem valamivel a közép alatt. Ehhez a közép-alacsony egyenlőséghez éppen a félműveltség és a féltanultság való. Erasmus és az analfabéta parasztgazda, Dürer s egy szabad világcsavargó jól összefért egymással, mindegyik a maga esze után járt. Az is, ez is egész ember volt, a paraszt épp olyan alaposan értett a szőlőműveléshez, mint Erasmus az egyházatyákhoz. A félig tanult munkás azonban már egy életen át csak a csavarig jut és a félintellektus a szellemi vagdalékig. Csak más szájából tud tanulni: a propaganda, a mozi, a rádió, a világnézeti tanfolyam mindent megrág neki. Nevelni latinul: educere, azaz kivonni, kihámozni a lappangó gondolatot. A magad gondolatát. De nevelni ma annyi, mint szájba rágni. Nem csoda, ha a nagyon tanultak ma már szívesebben bíznák a világ üdvét egy mesemondó, öreg parasztra, mint a betanított díjnokokra.

"A gazdája pofájába akarta vágni, hogy ganyé, hát a pofájába vágta s ehhez nem kellett szakszervezet, se tízezer egyesült munkás, megmondta szemtől szembe, ahogy a férfiak közt szokás. Mitől félhetett volna? Volt egy mestersége."

Így ír Giono a parasztokhoz címzett levelében a cipész apjáról. És így írt Péguy az orleansi székfonó rokonairól. És így Huxley a háború előtti olaszokról. Az irodalom egyetlen jajkiáltás a Dunától Amerikáig. (A Volgától már nem lehet): a Szellem keresi az embert, mint Herkules az eltűnt Hylast. De a kiáltásra csak a kollektív fűszálak felelnek.

Nem hiszed? Nézz körül. Amit látsz: a félműveltek világlázadása.