Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 1. szám · / · CS. SZABÓ LÁSZLÓ: ŐSZI NAPPALOK (NAPLÓ)
Szokjunk már a keserves igazsághoz, hogy Mohács óta kis népek közt a helyünk. Bethlen Gábor, Rákóczi György, Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos: a legfényesebb és leghatalmasabb is esdekelt, adózott külföldön. Utolsónak Deák Ferenc tudta, hogy idegen falhoz kell ragasztanunk a házunk. Halála óta ismét nagyhatalmi álomra hevültünk, Vajda János, Arany László, Beksics Gusztáv, Asbóth János, Czirbusz Géza hiába kiáltoztak az elszabadult nemzet után. Már a közös bank, a közös szolgálati nyelv is túlságosan szorított. Nagy Lajos és Mátyás jussán törvényt akartunk ülni Közép-Európában. Embertelen és pimasz volt a csapás, mely a nagyálmú népet kicsi erejére ébresztette.
Kicsi nép vagyunk, el kell viselnünk a nagyok haragját és pártfogását. Még őszinte hálával is tartozunk az utóbbiért, hiszen a jóság nem a nagy népek erénye.
Nyolcvanmillió germán s vagy kétszázmillió szláv közé szorítva már csak az életünkért szoronghatunk. Szorongunk és túlélünk minden hatalmat. Mert túlélni még tudunk. Egyszer a Fertőből kihúztak egy időtlen-idős halembert, Hany Istókot. A zsombékban, nádi sűrűben, majd hogy a víz alatt nem lakott. Így bújt el időnként a magyarság is a vízi rejtekbe. Csonttá aszott, egy szúnyog is belevásott volna a húsába. De túlélte. Mikor az európai népekből hírmondó sem marad, a magyar talán még mindig a subája alatt dörmög.