Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 12. szám · / · Őrjárat
Egyszer már szeretnék leszámolni az öregkor megszokott képével. Állítólag mérték, tárgyilagosság és hideg fő a dísze. Ez kárpótol az ifjú tűzért.
Engem a legtöbb lángelme arra tanított, hogy az öregember szertelen és szenvedélyes. (A nők vakon hisznek az öregedő férfi szerelmében.) Az ifjú még pironkodik a mesterei előtt, a férfi maga akar mester lenni; mind a kettő mérsékli magát. Az öregember szakít a mesterséggel, türelmetlenül a kilobbanó tűzre dobja magát. Minden naplemente romantikus. Az ifjú, szabályos Donatello, Dürer vagy Rembrandt megrökönyödött volna saját öregkori művein.
Fordítva talán inkább talál az életkorok jellemrajza. Az ember tízéves korában önző és tárgyilagos. Ha stílusa is volna, csupa rideg, hűvös mesterművet csinálna.
Egy francia irodalmi újság, a Nouvelles Littéraires körkérdést intézett az írók gyerekeihez. Legtöbbje felnőtt fiú és leány, az apai hírnév tudatában. Úgy próbál csücsöríteni, mint a papa. Egyik poklokat jár a Démonnal, a másiknak az apja szabadította fel a tudatalattiját, a harmadik... Szóval ő is az apját kiccseli.
Végre az újságíró a tízéves Germain Demaisonhoz került. Az apja amolyan francia fiók-Kipling, gyarmatokról és vadállatokról ír. (Úgy látszik, a kettő ma is összetartozik, mint a fűszer és csemege.)
"Ha megnövök", nyilatkozott Germain úrfi, "én is a gyarmatokra megyek. Papa és nagypapa szintén a gyarmati seregben szolgált. De azt hiszem, utána író leszek." "Írt már eddig?" "Egy történetet a hold utasairól. Két fejezet kész. Nyolcéves öcsém gyarmati történeteket ír." "Mint a papa?" "Óh nem. A Tamás Bátya modorában."
Röviden még nyilatkozott a kamat- és százalékszámításról. Ezek a kedvenc tantárgyai. "Írjuk le gépiesen, amit gondolunk", ajánlotta búcsúzóban az újságírónak.
Ez volt az egyetlen tárgyilagos és független nyilatkozat.