Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 11. szám · / · Figyelő

Jankovich Ferenc: A francia irodalom kis tükre
Győry JánosMagyar Szemle Kincsestára

Nyolcvan levelezőlapnyi oldalon összefoglalni a francia irodalmat, méghozzá népszerűen, közérthetően, közben ügyelve arra is, hogy a füzetke ne váljon adattárrá, hanem élvezetes olvasmány maradjon; azután pár rövidke fejezetben arányítani a korszakokat, a mozgalmak és írók tömkelegét, fontosságuk és jelentőségük szerint, —mindez, valljuk meg, rendkívül nehéz és kényes feladat, amely, még ha a legkitűnőbben sikerül is, ki van szolgáltatva a kritika önkényének. Az ilyen könyvről, természetesen, nem is írhat mindenki bírálatot. Tárgyilagos csak az maradhat vele szemben, aki maga is alaposan benne van az anyagban, aki a könyvben nem kedvenceit, korlátolt műveltségének apró kis vesszőparipáit keresi, mint a napisajtó könyvrágói közül sokan, hanem képes és hivatott arra, hogy az egészet áttekintse.

Győry János könyve, amennyire e sorok írói megítélni hivatott, egészében jó. Persze, hogy szemére vethetném az írónak, hogy az ő mérlegén, mely kissé filológusi mérleg, Ronsard többet kapott, mint Victor Hugo; Jodelle majdnem többet, mint a XIX. századi dráma együttvéve; Rabelaais, mint Balzac; a középkor, mint a modern idők s hogy egyáltalán, az író kicsit akadémikusan szűkmarkú a modernekkel szemben. De tiszteletben tartom a szakíró egyéni meggyőződését és elképzeléseit, mivel az író nem az én véleményemet írta meg a könyvében, hanem nyilván a sajátját. Ezzel szemben a könyvnek számos olyan erénye van, ami magasan kiemeli a megszokott irodalomtörténeti összefoglalások sorából. Először is nem mond közhelyeket az írókról. Az eddigiek, kivéve Szerb Antal angol irodalomtörténeti összefoglalását, majdnem mind elvontan és szárazon, a kézikönyvek iskolás modorában és "léptékei" szerint mérték meg az amúgyis ismert anyagot. Győry János ítéletei alaposak, nagy tájékozottságra és egyéni meggyőződésre vallanak. Sokszor igen eredetiek. Főleg a középkornál, amelynek taglalása itt-ott kicsit rigorózusan szakszerű is. A renaissance-nál már feloldódik a szakíró nyelve, mind szellemesebb, folyékonyabb és üdítőbb lesz a könyv, mint olvasmány is. Úgy, hogy mire az utolsó lapokra érek, látom, hogy nemcsak a tájékozott szakember biztos kezére vall ez a tömören magvas összefoglalás, hanem írójára is igen kedvező fényt vet. Az élőfejek pontos és finoman összegező, mindig a lényegre mutató címei között egyenesen jól esik elidőznie a szemnek. "Az ezerarcú dilettáns" — írja Voltaire-re; "A Parnassus törvényhozója" — mondja az Art poétique száraz elméjű, fantáziátlan szerzőjére, aki szerint "a költészet olyan mint matematika, csak egyetlen megoldás lehetséges a költő számára; a művészetnek típusai és örök érvényű szabályi vannak." Rabelais életműve mint "a teljes élet regénye", "a félszegség kritikája" nyer talpraesett méltatást. Tulajdonképpen ezek az élőfejek sokatmondóan egészítik ki az egyes oldalakat és olykor, mint felkiáltójelek mutatják az író szemléletének eredetiségét és sokoldalúságát is.

Győry János vázlata megbízható, alapos és élvezetes kis kézikönyv, céljának kitűnően megfelel.