Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 11. szám · / · Figyelő
Ölbey Irén a kicsi dolgok poétája. Csendes életek, egészen halk történések apró csermelyeinek partján áll ő, s derűs-borongós kedvességgel meséli el élményeit. Alakja és szerepe, mely halványan rajzolódik elénk költeményeiből, az Én falum-at író Gárdonyira emlékeztet.
Ölbey Irén költeményeiben azonban az asszony-lélek meleg és néma forradalmai is hanggá élednek. "Mély-mély és szomorú láz" kering e versek finom, kékes erezetében. De ez a láz mindig a mélyben marad. Tüzét, fájó lüktetését, mint végtelen, puha, alig-áttetsző fátyol, borítja be valami nyugalmas, alázatos bölcsesség. S e fátyolon keresztül, szép, egyszerű muzsikává szelidül a "szeptemberi láz".
Ez a mindent megértő bölcsesség, mely mindent lát és föltár, de meg is magyaráz mindent, s az emberekhez fordulván vigasztal, simogat és tanít is, anélkül, hogy célzatos és így költőietlen oktatássá merevülnének versei.
Nyelve egyszerű amint mondanivalói is egyszerűek. Csöndeskén beszél, cikornyátlanul, s e csöndes nyelv már végleges állásfoglalást jelent. Talán csak tudat alatt, de tökéletesen megérzi a forma és nyelvezet kifejezőerejét: azt, hogy nemcsak gondolatokkal és mondatokkal lehet valamit megmagyarázni, hanem ritmussal, szókötésekkel, hangzók egymásutánjával is Például:
A napfényben arany parázs
libeg: egy nagy arany darázs.
Pár sort idézek azokból a versekből, amelyek legjobban tetszettek:
A "Kör"-ről így írt:
A középpont szomorú, mély szerelme:
egyetlen szomjas, tikkadt álma van
s nem éri el soha, mindhasztalan
száguld körülte bomolva kerengve.
A "Négyszög"-ről
... ám a suhanó szárnyakat
elmetszette az önző végzet.
Így lett belőle kis darab
az örök térből: néma négyzet.
S a "Z" betűről:
Áll a betűrend végén halkan,
utána csak szent hangzavar van:
...... De ezt csupán csak
költők s őrültek szíve érti.