Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 11. szám · / · Figyelő
A nemzet szerető figyelme a Magyar Felvidék felé fordul s így megérett az Idő, hogy a magyar közönség elé lépjek Felvidék nagy hősének, Görgey Arthur tábornoknak, aki magát hű "cipszernek" vallotta, életdrámájával. Negyven esztendőn át, amíg gróf Széchenyi István, Kossuth Lajos, a két Andrássy és a két Tisza életrajzán dolgoztam, mindegyre felmerült előttem Görgey Arthur zord és rejtélyes alakja; az övénél tömörebb élettragédiát a Bánk bánén, gróf Tisza Istvánén és talán gróf Teleki Lászlóén kívül nem ismer a magyar történelem. Az utolsó tíz év alatt öt Görgey-darabot írtam és téptem el. Most, úgy gondolom, e hatodik kísértette befejezem idevaló törekvéseimet, ami nem azt teszi, hogy más nem fog jobb Görgey-drámát írni, hanem azt, hogy tehetségem nem terjed tovább, mint e drámai költemény megszerkesztése.
Mindazok az írótársaim, aki Görgey-drámákkal kísérleteztek és azokat nekem is bemutatták, lassan rájöttek arra, hogy ennek a vállalkozásnak két rendkívüli nehézsége van. Az egyik az, hogy a legfontosabb adatok éppen Görgeyre vonatkozólag csak a legutóbbi időben kerültek nyilvánosságra. A magam részéről Görgey Istvánnak nagyszerű adatgyűjtésén kívül, Pethő Sándor igen szép Görgey-könyvén át igyekeztem nemcsak a megjelent munkákat tekintetbe venni, hanem nagyemlékű barátomnak, korán elhunyt Steuer Lajosnak munkái és útmutatása alapján a bécsi titkos levéltár anyagába is beletekinteni, itt találva rá arra a megdöbbentő tényre, hogy azok, a leghangosabbak a 48-as forradalom szereplői közül, akik Görgeyt árulással vádolták, maguk osztrák zsoldban voltak és éppen, hogy ezt leplezzék, igyekeztek Görgey "árulásának" hirdetésével megtelíteni a közvéleményt.
A másik nehézsége Görgey színrehozatalának Kossuth Lajosban van. Minden drámaíró rá fog jönni arra, hogy ha Kossuthot fellépteti a Görgey-drámában, összetörte azt az egységes szuggesztiót, melynek a főhős alakjából kell kisugároznia és a drámát összetartania. Összetöri azért, mert Kossuth alakja oly irtózatos szuggesztív erőt jelent, hogy minden érdeklődést magához von és széttöri a dráma egységét. Dramaturgok bizonyíthatják, hogy ugyanaz a helyzet, mintha valaki mellékalakként próbálná felléptetni Napoleont, vagy a statiszták közé beállítaná Jézus alakját. Ezért kellett ahhoz a megoldáshoz nyúlnom, melynek legkitűnőbb példáját az osztrák Werfel szolgáltatja a "Juarez és Maximilián" című drámai költeményben, hogy t. i. az egyik hős, Maximilián van csak a színpadon, a másikat folyton várják, de nem érkezik meg. Így Kossuth is a most közreadandó drámai műben folyton jelen van, anélkül, hogy színpadra lépne. Tudom, hogy a politikailag elszoktatott olvasók előtt ez csalódást fog okozni, de mégis úgy vélem, hogy a Kossuth—Görgey-disputáknak színrehozatala semmiféle haszonnal sem a magyar történetírásra, sem a magyar drámára nem volna.
E vallomásomat még ki kell egészítenem azzal, amire minden dramaturg rá fog jönni, hogy drámai munkámnak a hőse nem Görgey, nem Kossuth, hanem maga a magyar faj. Ha családi krónikánk helyes, mi még a honfoglalóktól származunk és viseljük azt a sorsot, amely ellen nincs menekvés. Fajunk a dacnak népe és ezért a magyar faj drámája a Dac tragédiája.
[+]