Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 11. szám
Bucsúzz az erkélytől, a kerttől,
gyermekem, Anna-Klára,
megyünk a városi lakásba.
Eltünődöm: Hány változásra,
ó, mennyi-mennyi búcsuzásra
szabták ki életed,
lubickolván a megszokásban,
hányszor, hány érdes változásban
kell majd siratnod vesztett édened,
mert Paradicsomkert a megszokás
és vesztett éden minden változás.
Be szeretnék adni tenéked
egy marék falusi gyerekkort,
talp alá való puha rétet,
juhnyáj-felverte alkonyati porból
szövődő s oszló messzeséget,
hogy legyen majd egy-egy emléked,
melyekben e hajdani üdeségek
ezerjófű-illata ébred,
hogy később nőve, okosodva,
balejátsszanak mosolyodba,
ringázva fű, fa, tücsök-ének.
Így, így. - Indulunk. - Vár a gang,
várnak a kormos tűzfalak,
a verkliszó lesz a harang,
hogy betellj, kezdő áhitat,
a vasrács lesz majd gyámolod:
segítni tipegésedet -
gyermekem, te is úgy leszel,
mint ahogy apád volt gyerek.