Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 10. szám · / · Figyelő
Képzőművészeti irodalmunk jókora része közönségünk közönye miatt a napilapok és folyóiratok temetőjében pihen. Pedig akadna benne jócskán essay és kritika, amely megérdemelné, hogy könyvalakban később is könnyen hozzáférhető legyen és idő múltán ne merüljön annyira feledésbe. Amidőn például néhány év előtt egy összefoglaló mű jelent meg az újabbkor magyar festészet történetéről, írójának a bibliografikai rész összeállításánál szinte lekűzdhetetlen nehézséggekkel kellett kűzdenie, úgy, hogy minden iparkodása mellet sem tudta az adatokat kimerítően összegyűjteni.
Jól tette ezért Ybl Ervin, derék művészettörténeti írónk és kritikusunk, hogy nem elégedett meg nagyobb méretű műveinek könyvalakban való kiadásával, hanem egy igen szépen kiállított kötetben rövidebb lélegzetű dolgozatait is összegyűjtötte. [*]
Ybl érdeklődése és munkássága széles körre terjed ki. Nem szorítkozik a művészet valamelyik szűkebb tartományára, hanem számos vonatkozását felöleli. A régi és mai művészet jelenségei egyaránt érdeklik, a művészet hétköznapjának elmúló jelenségeit éppen olyan buzgalommal figyeli, mint amilyennel az elmúlt idők nagy művészetét tanulmányozza. Nem áll meg a jelenségek közvetlenül megállapítható tüneteinél, hanem összefüggéseket keres közöttük és gyökerüket is kutatja. Nem elégszik meg a történeti ismertetéssel, hanem a qualitás kérdése is szüntelenül foglalkoztatja. Tehát nemcsak történész, hanem kritikus is, aki a gyakorlati kérdéseken túl nem kevéssé fogékony az elméleti vonatkozások iránt is, úgy, hogy munkásságából egy sokoldalú egyéniség összefoglaló halandóságai bontakoznak ki.
Ilyen tevékenységre kétségtelenül nagy szüksége van közönségünknek. Különösen ama túlnyomó nagy részének, mely ezen a téren csakúgy, mint a magyar élet egyéb vonatkozásaiban is, nagyjából megelégszik azzal, amit napilapjainkban, esetleg talán folyóiratainkban olvashat. Ez a körülmény nagy felelősséget ró azokra a cikkíróinkra, akik képzőművészeti vonatkozásokban okulást akarnak nyújtani, vagy ami még kockázatosabb: vezetni akarnak.
Ez a szerep meglehetősen nagy igényeket támaszt elvállalójával szemben. Az első és talán legkevésbé elengedhető követelmény, hogy nem csekély qualitásérzékkel kell rendelkeznie. Ha valakinek nincsen kellő tehetsége ahhoz, hogy a jót a kevésbé értékestől biztosan megkülönböztesse s hogy elsősorban, minden egyéb meggondolástól mentesen élményszerűen tudja átérezni azt az örömet, amelyet lelkéből a képzőművészeti alkotás fakaszt, nem lehet hasznos megfigyelője az eseményeknek. Arról sem szabad megfeledkeznie, hogy a művészet nem légüres térben játszódik le, hanem éppen olyan életjelenség, mint bármely más emberi történés, tehát éppen annyira függvénye egy kor sorsdöntő hajlandóságainak, mint bármely más esemény. De még ez sem elég, mert a képzőművészet éppen úgy a múlt, jelen és jövő összeszövődése, visszaemlékezés és jóslat, mint akár az irodalom is. Magyarázójától tehát széles körű ismereteket és éleslátást kíván, ma már aligha elégedhetünk meg egyszerű krónikával, vagy pusztán csak lírai jellegű gondolat-, vagy hangulatközléssel. Jusson csak eszünkben, hogy a képzőművészetre vonatkozó gondolkodás milyen hallatlan fejlődésen esett át az újabb és legújabb idők folyamán! A krónikát és egyéniségkultuszt a formai elemek éles szemű elemzése követte, ezt a szellemtörténeti gondolkodás váltotta fel, amely talajt és hátteret varázsolt a képzőművészet jelenségei köré.
A szempontok tehát, amelyekből a képzőművészeti alkotást nézni lehet és kell is, nagyon megszaporodtak és voltak idők, mikor az újabb követelmények éppenséggel nem hasznosan a már beváltak háttérbeszorításához vezettek.
Vegyünk egy példát: a szellemtörténeti módszer a képzőművészeti gondolkodás terén Dvorzsák úttörő tevékenységének hatása alatt elfeledtette a formai problémákat és még inkább a qualitás kérdését, sőt ezzel az egyéniség problémáit is, már pedig a képzőművészeti élmény elsősorban egy-egy nagy emberi lélek teremtő erejétől függ. Taglalásához tehát nemcsak az összefüggések éles szemű felismerése, hanem nem csekély qualitásérzék is szükséges.
A mai hétköznap képzőművészeti írójának mindezek összhangjából kell munkásságát kialakítania s ha mindezzel a követelménnyel rendelkezik: Írónak, aki gondolatait meg tudja értetni, még pedig olyan módon, amely a maga nemében szintén művészet, hiszen csak a szép formába foglalt gondolatnak van igazi átütő ereje.
Ybl Ervin, aki különösen az olasz szobrászat történetére vonatkozó műveivel már kétségtelen tanúságot tett arról, hogy hivatott művelője a képzőművészeti történettudománynak, ezzel a kötetével megmutatja, hogy a közönség nevelése és irányítása tekintetében, mint essay-író és kritikus is, szintén jelentős munkásságot fejtett ki. nem esik egyik irány túlzásaiba sem, hanem józan mértéktartással használja mindegyikük szempontjait. Ismereteinek gazdagságával, lelkiismeretes körültekintésével, erős qualitás-érzékével pedig kimagaslik azok átlagából, akiket sorsuk odasodort, hogy napilapjainkban, vagy folyóiratainkban a művészet jelenségeit ismertessék.
[*]