Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 10. szám
Elkerült a víz, finom
csillámait csak oldalamra szórja,
kis sziget vagyok, bizony,
kit el nem önt, csak átölel folyója.
Kétfelé tekinthetek,
vagy alhatom. Szelid az ár, ha alszom:
habja mint arany remeg
s ezüstre váltja szép szinét az alkony.
Lám, a többi partokat
megedzi szél, nap, elborítja hullám:
esti óra tartogat
s a dél unalma permetezve hull reám.
Rugdalózzam ellene?
A félelem szoritja torkomat csak:
változás jön, ám vele
együtt a rossz hatalmak is lecsapnak.
egy nap, utrakelve, tér
s tajték fölött nem is pihenve úszom
évekig. Sugár kisér
s merész madárcsapat, veszélyes úton.
Szörnyeteg tanitja friss
gonoszra kisfiát, a felszinen jár
elkapatva, rám nem is
tekint, sörénye tarka káka, hínár.
Mélyresujtom. Uj s szelid
világ merül föl, elfeledve még ép
és kitárja vizeit
fogadni drága harcgyötörte népét.
Szük patakba térek ott,
a parti bokrok kettős árnya hull rám,
napsugárral foltozott.
S vagy megtalálom réteit, hol uj nyáj
s könnyükedvü pásztorok
törvénye béke, tápláléka nektár,
vagy letörve hallgatok
és elhiszem mindazt, amit tudok már.