Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 9. szám · / · Őrjárat
1830 táján furcsa láz ragadt Magyarországra. A börtönreform. Széchenyinek sehogyse tetszett a dolog, rosszalta a sorrendet. Tengelytörő úton, mezítlábasok közt tanakodtok mintabörtönről? De ebben az ügyben a legszelídebb tanítványai is fellázadtak. Beccaria, Bentham, Howard, Tocqueville, a nagy börtönszkértők, sőt ínyencek — (mert Bentham, valóságos ínyenc volt) — egész elmagyarosodtak a vita hevében. A magányrendszert pártolod? Vagy hallgatót? Auburnt vagy Pennsylvaniát? Kölcsey novellája, a Vadászlak már villámfényt vet a készülő Falu Jegyzőjére, borsodi börtönbizottság Eötvös és Szemere Bertalan tanácsát kéri, utóbbi ingyen füzetben osztogatja a válaszát, Szalay a "Themis"-ben kinyomatja az Eötvösét. Külföldi útjukon a börtön a fő műemlék. Bölöni Farkas amerikai utirajzában külön fejezet a charlestowni tömlöc. Gorove hármat néz meg csak Londonban s céloz rá, hogy Szalay nyomain jár. Egymás sarkára lépnek. Szemere Bertalan úgy látogatja párizsi börtönöket, mint más a boulevard éttermeket. Párizsban kilencet lát, Londonban négyet. Edinburghba csábítja aa királyi paalota, a reformátor Knox szülőháza, Smith Ádám sírja. "De én ezeknél mégis előbb néztem meg azon érdekes tömlöcöt, mely negyven év előtt Bentham terve szerint építtetett" vallj be. Genf felé kanyarodik, ugyan miért? "Genf intézeteinek gyöngye a javítófogház... stb." Igazgatóját, Aubanelt egyébként Eötvös is bámulja.
Mindez penészes-humoros jogtörténeti emlék s kizárólag a böngészgető betegre tartozik. Csakhogy a börtönreformerek írás közben néhány általánosabb gondolatukat is elárulják. "S ha a fenyítőtörvény legfőbb, tiszteletre legméltóbb célja bűnöst jobbítani" védi Kölcsey a gyerekgyilkos anyát, "bizony ő érdemli, hogy rá nézve e cél szem elől el ne tévesztessék... Látnivaló, itt a büntetést maga az isteni végzet mondá ki; s maga az isteni kéz teljesítette. Ily esetben az embernek csak a szeretet munkája marad fenn: az elbukottnak kezet nyújtani; s azt a remény és kegyelem útjára visszavezetni." "A gondolkodás kora ez" büszkélkedik Eötvös a börtönjavaslat bevezetésében, mintegy előre kötelezve magát az irgalomra és ésszerűségre, "hol minden tettnek oka kerestetik, minden építménynek alapja, minden jelenésnek egy törvény, melyben talán a tett kevesebb, melyben kevesebbet alkotunk, de melyben először vetettük tekinteteinket az okokra s mintha álomból ébredett volna az emberi nem, visszatekintve először kérdé: mit jelent mindez?" Mintegy félszáz lap múlva majdnem imádkozva fejezi be: "Nagy a kor, melyben élünk s alig van kebel annyira hideg vagy elszigetelt, ki e sebesen haladó kifejlődést tekintve, ne szorulna vagy emelkednék, miként vagy a reményein túlhaladt vagy azokhoz közelgő időt tekinti! De nagysága nem az, hogy a gőz hatalmát feltalálta s vasútjait építve, minden távolságot eltüntetett s a földet mintegy kisebbé varázsolá, hogy rajta önmagát nagyobbnak érezhesse; nem hídjai s csatornái s fenséges építményei, — mert így nagyot tettek a régiek is s bár zsarnokhatlalom építé, csudálva állunk Egipt pyramisai előtt: korunknak nagysága az, hogy emberszerető; — korunknak dicsősége, hogy az emberi nem benszült nemességét elösmeré, hogy sklávkereskedést megszünteté, a spanyol autodafénak lángjait eloltá, hogy a rabok sorsát meggondolva, a kínzást büntetéssév áltoztatá." "Légy, óh légy e szent ügynek is hirdetője!" kiált fel Szemere Bertalan a londoni tömlöcvizsgálat után "s rabjaink sápadt képe adja nyelvednek a láng hevét s lelkednek fáradhatatlanságot adjon azon isteni gondolat, hogy a naponkint süllyedő néperkölcsiséget halálátul fogod megváltani. Csak ne kétkedjél, vetésre a mag kezedben levén, hogy a madár hulltában elkapja, elhordja a szél, elmossa a zápor; hanem vesd el s megtevén mi tengondod, a többit bízzad az áldó Istenre. Mi vállalatok a humanitást s philantropiát illetik, azokra nézve úgylátszik eljöve az idő a maga teljességében."
Tegyük le a könyvet, szédít az erkölcsi Himalája. Vagy csak a náthaláz emelkedik?