Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 9. szám · / · Figyelő
A tizennyolc verset összefoglaló kis könyv minden sora erős ritmusérzékről, képekben gazdag nyelvről ad számot, a költői magatartás azonban nem meggyzőző, sőt, — úgy érezzük, hogy teljesen hamis. Az ellenszenvesen hetyke suhanchang idegen a versek írójától alapjaiban színes és gazdag nyelve tele van készenkapott fordulatokkal, ellesett költői fogásokkal. Verseiben megtalálhatjuk újabb líránk minden nyelvet alakító költőjének nyomát József Attilától kezdve. Persze az egyéniséghez kötött trouvailleok nála keresetten és modorosan hatnak és a modorosság gyakran értelmetlenségbe csúszik. Pedig a gtoteszkhez, különösen a nyelvi groteszkhez határozott érzéke van, de az anyag, amellyel dolgozik, nem sajátja. Néha szinte tolonganak verseiben a népinek hitt kellékek, a pruszlik, a varkocs, a bocskor, a ragya, a kucsma. Körmönfontan modoros képalkotására tanulságos példa ez a strófa:
Módi ez ma:
Ódon sorokat kiverni az élen
Földícsért költők verseiből.
Legyen hát fejfa szavaim dombján
Catullus!
Itt-ott egy versszak, egy-egy szép kép azt a hitet igazolja, hogy verseinek keresettsége, nyelvi modorossága a fölvett magatartás következménye. Mikor élmény és nem olvasmányemlék szüli a verset, akkor figyelemreméltó sorokat ír.
Kék szőllőcsemetét szerettél volna
permetezni gonddal
És sárgacsizmás kiscsibét nevelni.
Hajókéményen füst, lengett volna fejed fölött a bordal.
S az utolsó kép szépségének még az sem árt, hogy néhány oldal után újra olvashatjuk, talán szerencsésebb változatban:
Boldogságunk, mint lengő lábu bordal
táncolja körül lámpánk fénykörét.
Sajnos, nemcsak a sikerült képpel gazdálkodik ilyen jól, hanem szerencsétlen, keresett jelzőivel is, melyek vissza-visszatérnek a könyv lapjain. De a költői ízlést, a mértéktartást meghozza talán az idő, a gyakorlat s ah egyszer mégis a saját hangján szól majd, akkor e versek nem jelentenek többet a készülődés korszakánál. Nyelvkészsége és képzelete reményt nyújt erre is.