Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 9. szám · / · Figyelő
Az írónő egy bányatelep életét rajzolja meg könyvében, egy félreeső bányatelepét, amelynek lakói olyasféle összezártságban, végzetes egymásrautaltságban élnek, mint a hadifogolytáborok szenvedői. Vegyes értékű mű ez, szószerint. Van olyan lapja, amelyen egy igazi író önkéntelenül áradó ereje ragad meg bennünket, s vannak fejezetei, amelyeket egy családi képeslap olcsó szavú rovatvezetője csacsog végig. Az a részlet például, amelyben a telep akóinak a poloskák, bolhák, oroszbogarak és egerek ellen vívott, makacs harcait festi, önálló és kitűnő, az írónő humora itt erőltetés nélkül fölényes, hangja sajátosan, asszonyian igaz és kedves. Másutt — nagyon sokszor — híg, alacsony, szimpla. A háztartás — főzés, takarítás — apró-cseprő élményeit ösztönös biztonsággal, eleményesen és hatásosan ábrázolja, viszont "meg nem értett" asszonyait unott nyomatok után építgeti. A teleppel szomszédos falu parasztjait józanu, valószerűen, okos tartózkodással állítja elénk, — egy kicsit béketávlatú ez a rajz, de jólesik a giccses, felllengzős néprajongás mai divatában —, de már a telepi "középosztály"-t naiv lelkendezéssel emeli délibábos kultúr-szférákba. Nyelvéből gondosan irtja az idegen szavakat, de alig van lapja, amelyen pongyola és barbár szerkezetű mondatokra ne akadnánk... Olyan könyv ez, hogy olvastakor újra meg újra elcsodálkozunk: mily békén megárul egy gyékényen a valódi írói képesség meg a műkedvelő sváda, a művészileg hiteles élmény meg a felelőtlen csevegőkedv!