Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 9. szám · / · Figyelő
A regény ifjú hősnője egy öreg orvoshoz megy feleségül s legszebb éveit boldogtalanul hullatja el. Végre meghal az orvos, s ekkor a hervadásba hajló asszony egy egészen fiatal hegedűsbe szeret, s azzal a boldogtalanságnak egy másik — fűszeresebb, mélyebb és gyötrelmesebb — fajtáját éli meg. Végül is nyomorultan pusztul el egy kórházi ágyon.
A fiatal nő és vénülő férfi házassági kapcsolata egyfelől, a hervadó asszony és a fiatal fiú szerelmi viszonya másfelől, — ennek a két bonyodalomnak a titkait érezhette Szirmai Rezső olyan tárgynak, amelyért írói és olvasói fáradalmait. Olyan is volna, kétségtelenül, de ezúttal az író lemaradt a saját elgondolása mellett. Ez a "szüntelenül vívódó" asszonyi lélek valahogyan magtalanul fortyog a regény üstjébven, a szenvedések tüze fölött; nem nyugszik, nem állapodik meg egyetlen egy pillanatra sem, s így azon túl, hogy "vívódik", alig-alig tudunk meg róla valami konkrétat, állandót. Elázik a lapokon át ömlő érzelmi analízisben, amelynek vannak intelligens részletei, sőt eredeti pontjai is, de ezek — akárcsak a szerencsétlen asszony figurája — elvesznek, elúsznak, feloldódnak a bő és szürke áradásban.
A regény utolsó fejezetei jobbak az egész műnél, amely rutinos párbeszédek és olcsó lélekelemzés laza szövevénye csupán. Ezeken az utolsó lapokon a pokolian kínlódó hősnő szenvedései mintegy átjárják, felemelik és megihletik magát az írót is: a kórházi jelenetek tisztábbak, keményebbek és jó értelemben hatásosak.