Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 8. szám · / · Figyelő

Török Sophie: Eve Curie: Madame Curie
Révai-kiadás

Curie asszony élettörténetét leánya foglalja írásba a nyilvánosság számára. Személyes élmények emlékeiből, anyja elbeszéléséből és levelekből rekonstruálja a jól ismert és közelről csodált alakot s könyve a jó ízlésnek és szerénységnek dicséretes például szolgálhat. Az író mindvégig háttérben marad, saját hivalkodó személyével sohasem takarja el az alakot, akit meg akar mutatni a világnak.

Curie asszony élete nagyon egyszerű történet. Egy soktagú, szűkölködő lengyel család polgári gondjai közt nő fel Marya Sklodowska, akit egyéb fiatal leányoktól legfeljebb félénk tudásszomja különböztet meg. De évekig hiába sóvárog Párizs felé, tanítással és nevelősködéssel kell drága idejét pazarolni, hogy magát s családját eltarthassa. A sors ekkoriban még semmi jellel sem árulja el, hogy különös szándékai vannak vele, Marya lázong és dolgozik, résztvesz forradalmi összejöveteleken, bálba is vágyik, sőt egy reménytelen házasság ábrándja is megkísérti, — akár száz más lengyel leányt. De valami csökönyös vágy felszínen tartja s a lehetőség első pillanatában vonatra ül, egy szál ruhában s annyi pénzzel, ami éppen csak megmenti az éhenhalástól. Nem lehet mondani, hogy a zseni készen vár benne, Marya Párizsban egyszerre sóvárog minden tudományért s maga sem tudja, fizika érdekli-e, szociológia, természettudomány, vegyészet vagy matematika? Csak vaktában repdes a tudomány szent kapui körül s egyszerre éhes mindenre, mint gyerek az egész süteményes kirakatra. De tanulás közben már nem habozik, úgy megy előre, mint fúró az acélban. Fűtetlen padlásszobában él, minden bútora egy vaságy, bádoglavór és szék, teán és gyümölcsön kívül mást alig eszik, a lángész csendben érik, közeledtét nem jelzik harsonák.

Curie asszony nemcsak a rádiumot adta a világnak, — ahogy arca e könyv tükrében kibontakozik, meglátjuk, milyen a lángész asszonytestbe zárva? A küldetés tudata egy percre sem ereszti ki szorításából, energiáinak embertelen pazarlására kényszeríti és semmivel sem fűti ezt a hajszolt gépezetet, se pihenés, se öröm, se kényelem nem táplálja, az energiák anyag nélkül működnek, a puszta akarat parancsára. Marya tanulmányai közepett hosszas habozás után feleségül megy tanító-barátjához, talán csak mert a házasságban kényelmesebben tudnak együtt dolgozni — de a kemény férfimunkához az asszonysorsot is elvállalja alázatosan: gyermeket szül, háztartást vezet, ruhákat varr, de csak úgy mellékesen, erőinek feleslegéből, mert ideje nagy részét most is laboratóriumban tölti s éveket tölt egy fedetlen, fűtetlen hangárban és savaktól összemart keze a megszállottak türelmével keveri az olvasztóüstben fortyogó anyagot. Négy éven át mindennap a fizikus, kémikus, szakmunkás, mérnök és napszámos munkáját látja el s azonfelül még mindazt, amit egy családanyának el kell látni!

Szinte megrázó élmény, mikor ráébredünk, hogy az életrajz sorai közt valósággal tettenérjük a sorsot, a különös percet, melyben egy jeltelen életre az elhivatottság nehéz ajándékát rakja. Nem boldog perc ez! A sors személyes beavatkozása személyes életünkbe mindig félelmetes. S lázadhatunk baj, szegénység és halál ellen, de az elhivatottság baljós parancsát minden kiválasztott alázatosan elfogadta, panasz nélkül feláldozva egészségét, földi örömeit s még életüket is — semmit se kívánva cserébe, még a dicsőség hiú örömét se. Az életrajzíró szép érdeme, hogy egyetlen lirizáló vagy bonbasztikus szó nélkül tudta megmutatni a sors magas megjelenését.

Sorsról és hivatásról beszélni talán naív dolog, bár titkos egyetértéssel vallásosan hisznek benne, azok, akiket e vonzó parancs megérintett. De a jövő fátylakban áll s a sors kifürkészhetetlen és azok az életrajzírók, akik a zseni glóriáját már a kiválasztott gyermekarcán is látni vélik, rendszerint képzelődnek. A köznapi fantázia úgy kívánná, hogy Curie asszony már gyermekkorában is valami különös sugárzó fém vízióival vívódjon, de a valóságban véletlenül akadt a nagy titok nyomára. Két gyermekszülés közt doktori értekezését készül megírni s férjével tanácskodik, milyen témát is válasszon? Több elvetett terv után egy még kiaknázatlan terület látszik előttük alkalmasnak s Marya elhatározza, hogy a fémek mágneses tulajdonságáról fog értekezést írni. De ehhez hosszadalmas és pontos ásványvizsgálatot kell végeznie s e vizsgálat közben akad az első gyanús, meghökkentő és rendellenes jelenségre...

E perctől kezdve a házaspár együtt dolgozik a titok megfejtését, évek telnek el piszkos rabszolgamunkában, szűkölködések közt, minden segítség nélkül. — Új, csodálatos erejű elemet fedeztetek fel? De mennyi az atomsúlya? — kérdi gúnyosan a hivatalos tudomány s a Curie-házaspárnak megint éveket kell áldozni, hogy kezük verejtékes munkájával sok tonna szurokércből kiolvaszthassák az első tizedgramm tiszta rádiumot...

Holtfáradtan mennek haza a hangárból, Marya lefekteti gyermekét, de őket nem engedi nyugodni a felfedezés izgalma. Egyet gondolva éjszaka újra visszamennek a varázsbirodalomba, hogy megnézzék az ő rádiumjukat! A lángészben rejtező gyermeki kedvesség árad e jelenetből, mikor Marya arra kéri férjét, ne gyújtson világot s mindkettőjük arca az üvegedényben kékesen foszforeszkáló sápadt fény felé fordul, — emlékszel? Egyszer azt mondtad, szeretnéd, ha a rádiumnak szép színe lenned, — mondja Marya férjének.

Boldoggá teszi őket a felfedezés, a rádium kedves gyermekük, noha csak tudományos, elvi jelentőségű értéke van, keserves éveket ezért dolgoztak, a haszontalan és célnélküli tudományos elvért. De amikor a rádium iránt érdeklődő tudós barátok kezét és zsebét kiégeti az ördöngös holmi s lassan felfedezik, hogy az orvostudomány is hasznát veheti, a házaspár gyermekesen örül, mint aki egy szép ráadást is kapott meglepetésül: hallod? Még hasznos! Gyógyítani is lehet vele!

Talán igaz, hogy legtöbbször nem az alkotó érdekes, ami nagy dologra szánta őt a sors, azt nem személye, hanem műve őrzi, — Curie asszony életének története mégis megmenteni való érték, talán azért, mert önfeláldozó, dísztelen sorsát egyedül a rádium fénye sugározza be, amit ő adott a világnak.