Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 6. szám · / · Figyelő · / · Képzőművészet
A művészet, a legjobb művészet elkommerciálódása tulajdonképpen a legideálisabb cél volna. Persze, hogy közkinccsé kellene válnia a művészetnek a kereskedelem révén. Dehát sajnos, ma általában majdnem az a helyzet, hogy a valódi, a kísérletező, az új, de még a klasszikussá vált művészet is, vagy múzeumok és gyűjtők termeiben, könyvtáraiban bujkál, vagy pedig majdnem karitatív karolja föl a kereskedelem. Ami szükségletté válik a művészetből, ami fogyasztási cikk, ami komoly anyag a közvetítő kereskedelem számára, az sajnos javarészt a művészet selejtje, nem közkincs, hanem közszemét.
Azért tartom nagyjelentőségűnek, ha kivétel van ez alól a szomorú szabály alól. Ez az eset például Gedőnek ezekkel a kis, finom, színtiszta művészetet reprezentáló rajzaival. A kiállítási terem faláról jönnek egyenesen és helyet szorítanak maguknak a kereskedői kirakatok tömegizlést szolgáló szörnyűségei közt. Jottányit nem engedtek a legbecsületesebb művészi értékből. Ha mégis kedvesek, megkapóak, ezt csinálójuk a legnemesebb eszközökkel éri el.
Soha semmi próbálkozásnak nem kívántam nagyobb sikert. Ez a harc az okos, az érdemes harc. Minden győzelme kiirtandó, szükségtelen, élősdi fölött történik, úgynevezett árucikk fölött, amely a helyét bitorolja.
Kell az ilyen kísérletet észrevenni, jó szót szólni mellette, dicsérni a hangos, hazug reklám és áruasztalok zsivaján keresztül.