Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 6. szám · / · Figyelő · / · Képzőművészet
Vége felé közeledik az évad, de az iparkodás éppenséggel nem csökken, úgyszólván minden hétre esik egy-egy kiállítás. Megható ez a nagy buzgalom, különösen, ha a fogyasztással állítjuk szembe, a festmények és szobrok légiója napról-napra nő, a vásárlók pedig mindinkább fehér holló számába mennek. A képzőművészetben is ugyanaz a túltermelés mutatkozik, mint a szellemi élet egyéb mezőin, de helyzete a többiekkel szemben jóval kedvezőtlenebb, hiszen a kép, szobor egy példányban készül és így sokkal többe kerül, mint a szellem egyéb, sokszorosított termékei.
A levegő telve van állandó izgalommal, harc dúl az élet minden vonalán, nemzetek, fajok, társadalmi rétegek küzdenek egymással, de a fegyverek között mégsem pihennek a múzsák: az élet rácáfol a legbeváltabb közmondásokra is. Élni és érvényesülni a művésznek is kell, de ezen a kegyetlen szükségszerűségen túl van valami nemesebb magyarázata is a művészeti inflációnak: az a kevés életöröm, ami a mai szellemi életet élő ember számára megmaradt, a művészetekhez menekül.
Simon György János, akinek gyűjteményes kiállítását Fraenkelnél láthattuk, ennek az életörömnek egyik kifejezője. Akármennyire is tiltja kiállításának tárgymutatójában az előszóíró, mégis arra vetemedem, hogy elsősorban is könnyeden, folyamatosan megnyilvánuló nemzetköziségét vegyem észre. Ma itt él, holnap ott, művész hazája széles nagy világ. Szereti azt, ami derűs és csillogó, hétköznapja is csupa mosolygós ünnep, örömmel telt állandó gyönyörködés. Élet és formaproblémái nincsenek. nem küszködik magamagával, nem kutat önálló, magasra, vagy mélyre vezető utakat, vidám vándormadár ő, aki napfényt, meleget keres, fittyet hány minden búnak, bajnak, dalolva ébred és nyugszik el.
Meglepő könnyedséggel, biztossággal rajzol és fest s amellett azzal az előkelő választékossággal, mely a nemzetközi nagyvilágnak legbiztosabb belépőjegye. Eszembe sem jut, hogy ezzel felületesnek jellemezzem alkotásmódját, sokfelől egymásbafolyó formavilágát őszinte művészi átélés forrasztja össze és utóvégre is hallatlan naivitás volna, ha minden képzőművésznél michelangelói mélységet keresnénk. Egy jó chanson mindig jobb, mint egy üresen kongó óda. Simon György János finom és választékos dalköltő szerepét játssza mai festőink között.
A Nemzeti Szalon nyolcvannyolcadik csoportkiállítása jól válogatott, friss és eleven volt. A mai vezetőség sorozatos érdemeinek megfelelő: a nemzeti Szalonbeli kiállítás elnevezés elveszítette kicsinyítő jellegét. E tárlat résztvevői: Boldizsár István, Burghardt Rezső, Erdős Zoltán, Freytag E. Zoltán, Hincz Gyula, Istokovics Kálmán, Jeges Ernő, Novotny Emil Róbert, Udvary Pál kivétel nélkül igazi művészek, festményeik megérdemlik a nyilvánosságot nem úgy mint az egykori Szalon mezei hadai.
Mai művészetünk két nagy iránya egyaránt szóhoz jutott e kiállításon. A természeti képet közvetlenül és frissen élvező naturalista-impresszionista irányt derűs szemléletével Boldizsár István, Burghardt Rezső, Udvary Pál képviselték világos színekben tartott életörömöt sugárzó festményeikkel. Erős továbbfejlődésről Boldizsár István tanúskodott, aki sokkal biztosabbá, összefogóbbá lett kifejezésmódjaiban.
Utánuk, mint félig-meddig középen állót, Novotny Emil Róbertet említem fel, a tárlatnak alkalmasint legerőteljesebb egyéniségét. Túl van már a természet nyújtotta benyomások megfigyelésén, naturalizmusának vannak igen határozott expressziv vonásai, felső víziója túlnő benyomásai közvetlenségén és meglepően erős hangsúlyokkal teszi hatásossá festményeit.
A transzponáló, a természet nyújtotta emlékeket belsőleg átalakító iránynak Erdős Géza, Hincz Gyula, Istokovits Kálmán képviselői. Erdős Géza borongós sötétes tónusú képein egy, a megszokottól meglehetősen eltérő Balatont állított elénk, mosolya helyett eddig kevésbé ábrázolt komorságára hívta fel a figyelmet. Hincz Gyula tovább haladt azon az úton, amelyet Ernst-múzeumbeli kiállítása jósolt, a legvégső határig fokozta fel néha veszedelmesen édeskés színskálájának lázasságát. Istokovics Kálmán temperafestményein a balatoni levegőég enyhítette a színellentétek grafikus keménységét, anélkül, hogy látásmódjának komolyságát feloldotta volna.
Az Ernst Múzeum csoportkiállításán Lesznai Anna és Mikus Sándor művei tűntek fel. Lesznai Annának, a költőnek a versírás mellett régi szerelme a képzőművészeti ábrázolás. Az élet imádója volt mindig s hogy ezt az életet megőrizze, szívesen nyúl a rajzhoz is. Rajzoláson kezdte, de a grafika nem elégítette ki, a teljesebb ábrázolás vágya a festéshez vezette. A falu mindennapi változatossága, meghitt emberiessége, életének színes kavargása foglalkoztatták képzeletét. Éveken át a mesemondó szemével nézte és a grafikus eszközeivel ábrázolta, de ma már jobban közeledik realitásához és festőibben örökíti meg. S amint ez egy kiváló lírikushoz illik, szívének melegségét beleönti festményeibe is, halkan, finoman gyönyörködik abban a mély örömben, melyet benne a falusi élet és a vidék egyszerű természeti világa ébreszt.
Múlik az idő, és akik nemrégiben mint úttörő szobrászok jelentkeztek és új elevenséget varázsoltak szobrászatunk konvencionális világába, ma már tanítványokat nevelnek. Mikus Sándor a szobrász, Pátzay Pálnak tanítványa. Azon a nyomon halad, melyet mesterénél ismert fel jónak, egyszerű közvetlenséggel, bensőségesen, szigorúan zárt szobrászi formák között iparkodik élményeit kifejezni ő is inkább lírai lélek, távol áll minden drámai mozgalmasságtól.
Ugyancsak Pátzay-tanítvány Lévy Vilmos is, aki azonban sokkal inkább a maga útján jár, semminthogy ez volna a lényeges megítélésében. Talán egész mai szobrászatunkban nincsen még egy művész, akinek ennyi érzéke volna egy arc jellegzetes elemeinek meglátására, aki annyira természetesen és elmélyedően tudná ábrázolni a mosolyt. A hamiskásat, a befelé merengőt, a kacagássá válót, a rezignáltat, a torzat. Ez a mosoly túlnő az egyéni megjelenés korlátain és szinte jelképessé válik Lévy alkotásain, amelyek naturalista felfogásmódját szinte elvonttá nemesíti. A monumentális alakszobrászat iránt is határozott tehetséget mutat, kitűnőek karikatúrái is.
Szin György, aki a Tamásnál állított ki, festészetünk víziós irányához csatlakozott. Hangulatosan elmélyedő, elképzeléseit gondosan felépítgető művész, aki meleg szeretettel alakít ki magának egy kissé álomszerű, kissé bizonytalanul kavargó világot, amelyben ma még inkább képzőművészeti tanultságának elemei, mint egy erős egyéniség érvényesülnek.