Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 5. szám · / · Figyelő
Egyszerű, könnyed elbeszélő. De amilyen szerencse egy írónál a könnyű, gátlásnélküli hang, olyan nagy baj, ha szemlélete és témaköre is ilyen könnyű. Ha sem az életben, sem önmagában nem lát mélyebbre a felszínes realitásoknál.
Czirákynál még egy baj van. Témaköre sematikus, világa egy csinált, irodalmi világ, amelyből nálunk a népszínművek és a műdalok születtek. Olcsó érzelgősség, hamis líra. Ha zenéről van szó, ő biztosan Dankó Pistát említi, ha irodalomból: Móra Ferencet. Eddig ér fel a látóhatára; de ami ezen belül van, azt azután hűen és játékos természetességgel tudja megrajzolni.
Kitűnő csevegő, csak roppant kisigényű. Elbeszélései nem zártak s témáitól nyugodtan kiruccanhat egy kis szellemeskedésre; magáhoztérése — a hol is hagytam el? — nem zavarja az olvasót. Voltaképpen gazdagság ez, az anyag fölötti uralkodás. Virtuóz, de mutatványa nem rejtélyesebb és nem is izgatóbb, mint a vásári kardnyelőé.
Mégis úgy kell foglalkoznunk vele, mint komoly íróval, mert becsületes szándékai egyszer biztosan elfújják azokat az olcsó díszletek, amelyek elfogják előle a valóság színeit. A vajdasági irodalomnak szüksége van rá. Egy fejletlen irodalmi életben az ilyen írók, mint Cziráky, a közönségfogó szerepét játsszák. Szép hangja van, csak még nem ismeri a kottát. Elbeszélőmodora azonban föltétlen érték!