Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 5. szám · / · Figyelő
Amíg a boldog magyaroszági írók egyre hosszabbra nyúló regényekben kísérleteznek a korszerű irodalmi műfaj megteremtésével, addig a kisebbségi írókat mostoha körülményeik a szerényebb igényű irodalmi formák művelésére kényszerítik. Ily szerény műforma a novella, olyan, mint a motorbicikli a közlekedéseszközök társaságában. A rendelkezésre álló pár lapon egy egész életjelenséget kell megragadnia, leírnia, boncolnia, megvilágítania és befejeznie, fogalmaink és érzelmeink világa közt elhelyeznie, az olvasóhoz közelhozni és ugyanakkor a művészi távolságban tartani. A rövid terjedelem és a megoldandó feladat képezik a nehézség és a könnyedség határát. Nem csoda, ha egy-két emberöltővel ezelőtt a napilapok és folyóiratok hasábjain olyan bámulatos karriert futott és utána letört. Ma már megállt, a további lehetőségek bezárulni látszanak előtte, szinte halott műfaj. S annyival nehezebb munkát ró az íróra!
Tamás Mihály, a szlovenszkói magyar irodalom szorgalmas szervezője, legyőzi mindazt az előítéletet, nehézséget, amit a novella műfaja jelent. A két határ közt megtartja a poétikus egyensúlyt: nem válik szélházi szórakoztatóvá, de nem is vállalkozik többre, mint amennyit a forma lehetőségei kínálnak. Kiszemel egy életjelenséget, élményt, magatartást, emberi mivoltunk egy adalékát és azt azután objektíven, hűségesen, reálisan igyekszik megközelíteni. Legtöbb novellája valóságos kis tanulmány, szinte fogalmi meghatározást végez bennük, pontos leltározást az emberi lélek raktárában. S ez a tudományos érdeklődés egyúttal a líraihoz is közel viszi, hiszen a szűk határok között egyik véglettől sem lehet túlságosan eltávolodni. Ami eddig csupán verseskötetekben volt szokás, azt most elbeszéléseiben is bevezeti: könyvét csoportokra osztja és már ezeknek a címe (Gyermek, Föld, Munka, Szerelem, Halál) is elárulja hideg érdeklődését, komoly beállítottságát.
Így teremti meg a modern novella egyik új típusát. Felad önmagának egy problémát, tömör és magyaros mondataival beállítja egy környezetbe, ebbe a szűkös kispolgári, ravaszkodó és az életért küzdő kisemberi vagy egyszerű családi környezetbe, megvilágítja néhány szükséges oldalról és pontot tesz a végére. Az eseményt még tovább lehetne folytatni, alakjait új életre hívni. A szerző nem látja szükségesnek, célját elérte, egy emberi magatartást, életjelenséget, élményt már megörökített benne, itt hever előttünk, betűbe öntve, tárgyiasítva, kiállítva, mint gombostűre tűzött lepke a tudományos gyűjteményben.
Evvel a feladatvállalással önálló tehetség a magyar irodalomban, önmagából alkotta meg művészi technikáját. Mégis, olvasás közben két hatásra emlékezhetünk, a fejlődés két impulzusára, amit akaratlanul és észrevétlenül szívhatott magába a szlovenszkói levegőből és amelynek egybetársult kettősségében rejlik a legnagyobb biztatás. A kötet megnyitó gyereknovellák, egy-két falusi életkép a nagy palócra, Mikszáthra emlékeztet, annak víztiszta, átlátszó iránya tükröződik bennük. Legsikerültebb darabjuk (Elröpül a madár) a maga tiszta egyszerűségében valóban A ló, a bárányka és a nyúl híres történetét hívja emlékezetünkbe. A későbbiekben megváltozik a hang és ez, úgy véljük, a modern csehszlovák irodalom hatása. Oda mutat erős szociális és szexuális érdeklődése s egyre impresszionistábbá váló stílusa. Az előző nyugalom egyszerű mélysége itt kitágul, a perspektíva egyre szélesebb lesz és a kispolgár örök emberi bajait egy-két képbe sűrítve vetíti fel: (A cégjegyző út, Negyven óra.)
Tamás Mihály helyesen fogja fel a kisebbségi író hivatását és evvel a könyvével máris kiemelkedő alakja lett a szlovenszkói magyar irodalomnak.