Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 5. szám · / · Bálint György: Jegyzetek a pátoszról
Gyakori dicsérő jelzőnk valamely előadásmódra, vagy szövegstílusra, hogy "pátoszmentes". Ezzel azt akarjuk mondani, hogy bensőséges és őszinte — holott az igazi őszinteségnek és bensőségnek a pátosz éppenséggel nem árt. Ehhez azonban az kell, hogy a pátosz is igazi legyen. Gyakran összetévesztik az igazi pátoszt a hamissal, ami nem is csoda, hiszen az utóbbi rendszerint kompromittálja az előbbit. A régi ifjúsági előadások, vagy a politikusok beszédei hamis pátosszal vannak tele. Ez a hamis pátosz csakugyan nagyon hangos, sőt olyankor a leghangosabb, amikor teljesen el kellene hallgatnia. A hamis pátosz ott jelentkezik, ahol az igazi érzések hiányoznak. Nem is pátosz tulajdonképpen, hanem a régi a magyar esztétika műszavával élve dagály — a szavak dagálya, mely az érzések, az élmény apályát leplezi. Nagyszabású és lélektelen hangosság ez, Kazinczy valamikor így nevezte nyelvújító gúnnyal: "fesz és pöf".
Nehéz volna meghatározni az igazi pátoszt, nehéz, mint általában minden esztétikai meghatározás. A definíciók merev és szűk keretek, melyek valami élő és folyton mozgó anyagot szeretnének körülzárni. Ilyen reménytelen és anyagszerűtlen kísérletek helyett nézzük inkább a szó eredetét. Ha magyarra akarjuk fordítani görögből, valahol a szenvedély és szenvedés között kell értelmét keresnünk. Legelső jelentése kétségtelenül a szenvedés, a megrázó testi vagy lelki élmény. Későbbi görög értelme már több, bonyolultabb: az élmény és az élmény kifejezése egyben. Megszólaló élmény, szenvedés, vagy szenvedély mely spontán és megrázóan ad jelt magáról. Arisztotelesz a tragédia egyik legfontosabb elemének tekinti a pátoszt, melyet így ír körül: "romboló és fájdalmat okozó esemény". Esemény kétségkívül, de előadott, bemutatott, tehát művészien feldolgozott esemény. Az esemény stílusa és az esemény előadásának stílusa tehát szorosan összeforr a pátoszban, mely elvontabb és magasabb síkon természetesen inkább pszichikai történések kifejezési módja.