Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 5. szám
Ismét és ismét útrakelt.
Hajnalban, mikor a többi emberek ébrednek
elindulok a bárkán, melyet csendből
és sötétségből rótt össze az éjszaka.
Így nyúlik át a nappal álmaimba,
így borul rám az ágbogas világ,
mint az erdő, mely éveim sorfala mögött
sötétlik s melyben rövid nadrágban
és kék matrózgallérral a nyakam körül
örökre eltévedtem.
Azóta, Istennek legyen hála, újból
és újból elindulok a körben, mely
a szerelmesek arany karikagyűrűjéhez hasonló.
Hiába kérdezem, ki zárt be a körbe,
kinek a gyűrűje szorítja halálra szívemet?
Hajnalban, mikor a kakas a tyúkjait kukorékolja elő
ki is hallaná meg az én ébenfából
és zergecsontból készített furulyámat.
Az ember, akit édes testvéremnek nevezhetnék
messze jár ilyenkor és nem gondol velem.
Micsoda élet. Unott könyvekbe írom szerelmemet
s azt is, hogy senki sem enyhíti bánatom.
Örvénylő tengeren úszik velem a bárka
melyet csendből és sötétségből rótt össze az éjszaka.