Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 5. szám · / · Gelléri Andor Endre: Mufics

Gelléri Andor Endre: Mufics
2.

Ha az ember a két szeme közül elveszti az egyiket, jajong, búsul, esetleg lelki meghasonlásba téved. A mi Muficsunk is meg-megvakarta a fejét. — Na ezt jól bekaptam — mondta többször is —, be én, mint potyka a horgot.

Sőt azt is mondta, amit huszonegyezés közben szokott, ha tizenhétre király helyett egy disznó ászt húz ki következő lapul ... azt, hogy: Fuccs! megrúgta a macska!

De azért, amikor bepólyált fejjel kilépett a kórházkapun s látta, hogy az arra haladó villamoskocsi vezetője odahagyja a fékjét s a csengőjét és mélyen kihajol megbámulni őt, mintha már nem is hiányzott volna néki annyira az a fránya bal szeme.

— Hát aki elveszít egy sarokházat? — mondta úgy magamagának.

Ez a hetvenkedés azonban nem volt igazi nála. Ugyanis ennekelőtte, ha papot látott, megfogta a kabátja gombját s hidegrázást érzett. Míg most a Gomb utcából egy kövér, lilaöves pap kanyarult Mufics elé s a krumplifőző szolga szinte akarata ellenére azt mondta: — Dícsértessék a Jézuskrisztus!

A pap szelíden visszanézett Muficsra s a fejével bólogatva mintha azt mondaná: ugye, ugye Mufics, most nem fogod a gombodat!

Még nagyobb zsivajban lett része, amikor a krumplifőzőbe tért vissza. A két asszony megtörülte a kezét a kötényibe s Vinkovicsné elébb keresztet vetett, aztán úgy elkezdett sírni, mint a záporeső. Tucsákné, nem tudván jobbat kitalálni, szintúgy sírt. Míg Hibricky nagyságosasszony, ezüst nézőkéjén a szeme elé véve, hosszú, csipkegallérral övezett nyakából pedig Mufics felé nyúlva azt mondta: Ooooo ... szeszegény bobobboldogtalan.

S minden munka, gőzzel és tűzzel, vízzel és krumplival abba lőn hagyva. A nagyságosasszony széket rakott Mufics alá, Tucsáknéval egy szivart hozatott neki, aztán az asszonyok hármasban utolsó szegig kifaggatták: mit mondott neki a kórházi orvos? hogy érzi magát fél szemmel? S Mufics erre így felelt: — No ezt még magam sem tudom! — és mindenféle próbákat tett... nevezetesen egyszemmel igyekezett megtalálni a piszkavasat, megmondani, hogy áll a manometer, hány ujjat mutat neki a nagyságos asszony. Majd úgy rémlett neki, hogy most már az épen maradt szemivel se lát valami finoman, mire a nagyságos asszony azt dadogta néki, hogy menjen haza és pihenje ki magát... amire kiderült, hogy Muficsnak nincs otthona, hiszen ő mindig itt alszik a pincében s ha nagyon unja magát, fütyül a patkányoknak. Most esetleg eltámolyogna Mufics a közeli kocsmáig s ott kissé kipihenné magát. Ám az jutott eszébe, hogy mivel a feje szédül, a gyomra kavarog s általános rosszullétet érez, nem mer egyedül elmenni a kocsmába. Kell, hogy őt odáig eltámogassák. A nagyságos asszony egy ötpengős ezüstöt adott Muficsnak s rábízta a két krumplifőzőasszonyra, hogy vivivigyék a boboboldogtalant a kokokocsmába.

Két asszonyra támaszkodva egy szerencsétlenül járt férfi, nem mindennapi látvány! Asszonyok torlódtak köréjük, egy kiszolgált rendőr, aki azért minden iránt éppúgy érdeklődött, mintha még szolgálatban volna... ez a kiszolgált rendőr különben rögtön bűnügyi kérdéseket tett fel. Nevezetesen, hogy ki felelős a dologért? Volt-e ott megfelelő lámpa, kötszer? A betegsegélyezőben tag-e Mufics, mert ha nem, akkor megvan a bűnügyi támpont s detektívet kell hívni! Aztán egy szolgálatonkívüli tűzoltó is érdeklődött a dolog iránt, imigyen: — nagy tűz volt — s rajtakapván magát, hogy megint a szakmája beszél belőle, helyesbített — azazhogy fájt a lokalizáció?

Mire Mufics eljutott a kocsmába, a bevonulása olyan volt, akár egy népünnepély. S ott ülve a két szemérmeskedő asszony között, Mufics kezdett elemébe kerülni. Pálinkát hozatott a két asszonynak, kolbászt főzetett s úgy bizonyította be Tucsáknénak, akié a vasaló volt, hogy nem haragszik rá, hogy átölelte s két jókora csókot adott az arcára. Vinkovicsné pedig kedveskedni akarván néki, hirtelen felnyitotta a száját: — Hát nyolc tarka van köztük — s mint aki ezzel igazán nagy dolgot mivel, tudniillik, hogy megmondta a tarkán született malacainak a számát, újból összezárta a száját, majd megkapaszkodva a kocsmaasztal szélébe, ráintett Tucsáknéra: — Gyerünk főzni!

Mufics élete szinte gyökerében változott meg. A nagyságos asszony úgy kívánta, hogy egész héten át pihenje ki a fájdalmát s erre a hétre kifizette egészen Muficsot. A pénzzel s a szabad idővel Mufics derekasan elbánt. Csodálatos ismeretségeket kötött, bámulatos történeteket mondott el és hallgatott meg. Szája reggeltől hajnalig járt... sőt még álmában is mozgott, annyira belejött a beszédességbe. Egyik ismerőse halász volt s kivitte a csónakján a folyóra s halászhatott. A másik nagy galambász volt. Ott is eltöltött egy szép délutánt Mufics.

A második héten már bejárt a krumplifőzőbe, de igen úrhatnám viselkedett. Azt mondta: rossz hely az ilyen pince, nem lát jól az ember s az embernek vigyáznia kell, ha csak egy szeme van már! A tűzre nem gondolt igazándin, mert jogot érezvén arra, hogy beszéljen, egész nap csak beszélt s eközben a tűz kialudt, a gőz megvékonyult, a krumplik nem puhultak meg eléggé, a pékinasok visszahozták a felét a szállított főttkrumplinak s a harmadik héten kezdtek Muficsra mogorván tekinteni az asszonyok s a nagyságosasszony nem fogadta a köszönését sem. Erre Mufics gondolt valamit hirtelen s azt mondta: — Megyek a kórházba!

S mivel nagyon kedvelte a kórházat, ahol már jól ismerte őt a portás, az apácák, az orvosok, sőt a folyosón lézengő betegek nagy része is, csakugyan elment a kórházba. Mikor bement az orvoshoz, még rajta volt a nagy, szánalmat keltő fehér pólya. De mire kijött tőle, Mufics elvesztette a pólyát s helyette csak egy kis fekete átkötő takarta hiányzó szemét. Egyrészt a feje is könnyebbnek érződött, másrészt meg visszafelé menet az utcán se nézték annyira a népek, sőt úgylátszott, hogy egyáltalán senkise nézi őt. Találkozott a nyugalmazott rendőrrel, aki szalutált ugyan, de aztán végigbámulva Muficsnak arcán, így szólt: — Az ügy kinyomozódott, jöhet a kettes számú ügy — és ezzel elszalutált tőle.

Mufics a vállai közé húzott nyakkal ment vissza a műhelybe. Szívét, lelkét elfogta egy furcsa félsz... mi történik akkor, ha a nagyságos asszony nem veszi őt többé vissza? ha azt mondja: találok én kétszemű embert is, aki nem arcátlan! Mint a libegő, széltől kínzott gyertyaláng úgy ment le a sötét krumplifőző pincébe.

A két asszony kissé rápillantott, aztán az egyik tovább nyomkodta a krumplit, a másik meg hámozgatta ugyanazt; ajkuk keskeny és néma volt. Most kijött, odahagyva a Bibliáját a nagyságos asszony is s a lornyonján jól megnézte Muficsot, aztán odamutatott a látóka ezüstszárával a tűzre s leült, hogy tűnődjön három alkalmazottja mozgásán és a saját sivár sorsán.

Tökéletes volt a némaság. Mufics csendesen kinyitotta a tűzkazán ajtaját s óvatosan beledöfte a lapátot a szénbe, aztán rávetette a szenet a parazsakra. Máskor legalább ezzel csinált zajt, ha nem hagyták beszélni. Most úgy csukta be a kazánajtót, mintha párnázva lenne. Köhögnie is kellett, de inkább lenyelte ezt az ingerét is. Csendben telt el az egész nap.