Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 4. szám · / · Őrjárat
Joó Tibor: Nomád és pásztor
Úgy látszik, nemcsak a könyvek, de az olvasók is habent sua fata. Alig olvastam el Cs. Szabó László pompás esszéjét a magyar emberről a nyugat legutóbbi számában, mikor kezembe vettem a Társadalomtudomány friss füzetét, — mely még az 1937-es évszámot viseli — s ott Luby Margit cikkével találkoztam az alföldi pásztor jelleméről. Cs. Szabó a magyar lélek alaprétegét az ősi nomád örökségben ismeri fel és ebből vezeti le a sajátos magyar "úriságot" és politikai életformáját. Az esszét különösen nagy örömmel olvastam; egyebek közt azért is, mert a magyar emberről adott arcképe remekül egybevág azokkal az eredményekkel, melyekre magam is jutottam, s egy közelebbről megjelenendő tanulmányomban kifejtettem. És sok olyasmit véd meg furcsa fajtánkban bátran, szeretettel, amit általában szégyenleni és kárhoztatni illő. Tehát: a cikk szívemből szólt. Persze egyikünknek sem jut eszébe a reformkor reakciósaiként dédelgetni nemzeti hibákat. A hiba: hiba. De olyan jól esik olvasni egy próbált európai tollából, hogy e hibáknak "nagyobb a híre, mint a kára." S azt hiszem, ő is úgy érzi, hogy például Széchenyink sem lett volna éppen az, aki volt, ha nem lett volna ő is szíve közepéig magyar, s hiányoztak volna belőle teljesen azok a "betyárságok", melyeket olyan szigorúan feddett. Vagyis: ha nem lett volna nomád. Mert ezen a nomád alaprétegen fordul meg az egész kérdés.
És most tessék összevetni Cs. Szabó cikkével Luby Margit feljegyzését egy öreg szatmári pásztor szájáról. "Tudott élete csak a pásztornak van.Tapasztalata, magánpróbálata felér két gazdáéval. Ugyan mék gazdának van annyi a kis agya hátuljában, mint a pásztornak. Mer a gazda, — ha megakad: a szomszéd, a koma, a sógor, mindenki itt van hogy megbeszélhesse vele a maga dógát. Nincs a maga eszire utalva. De a pásztor mindennap más helyzetbe kerül. Nem lát maga körül senki mást, csak az egy jó istent. Azt se látja, csak érzi, — senki körötte. Mégis el kell határoznia, egy szemrebbenés nem sok, — kevesebb idő alatt, hogy mit csináljon. Nincs kitül tanácsot kérnie. Tennie kell. Mer bizony, sokszor ettül függ az élete is. Parasztembernek csak a vagyon. A pásztor meg csak neveti." A másik pásztor azt mondja: "Az én sarkamat nem tapossa senki, mint a cseléd sarkát. Engem nem kell hajtani. Lám eleresztettek 67 darab marhával egy idegen vármegyébe. hetekig itt leszek. Egy vagyon van rám bízva. Meg is őrzöm."
Az ember aztán töprenghet a foglalkozás és nemzeti szellem, az életmód és életforma viszonyán. Csak a foglalkozás nevelte ilyenné "a nép egyszerű gyermekének" lelkét, mely megdöbbentő analogónja a történeti nemzet géniuszának, vagy mégiscsak abból az ősi szellemből őrzött meg valamit?