Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 4. szám · / · Őrjárat
A falukérdésnek is vannak vámszedői. Fája a szociográfiai divat nélkül is mostoha, veszélyes úton járna, de mi lenne a falukutató divatfikkal?
Pár hete egy volt professzoromat temették. Rendkívül jó szándékú ember volt, emberséges szolgabírákat faragott. De sose sejtettem, hogy ő is falukutató, a "rendszeres falukutatás" megalapítója. A gyászjelentésből tudtam meg. Tanácsi címe után következik a furcsa rang. A falukutatás, mint a Bach-korban a honfibú, bevonult a gyászjelentőbe, immár a halottak dekoruma.
Parasztságunk mai életét először írók ábrázolták, az Irodalom ezúttal is megelőzte a Politikát. Illyés, Kodolányi a dunántúli parasztság krónikása, az alföldiről Féja, az irodalomtanár, a nyírségiről a filológusan iskolázott Ortutay írt. Csak annak higgyék el a falu fájdalmát, aki előbb ivott a költészet vizéből.
Nem tréfa ez. Nincsenek széplelkű babonáim. A divat vámszedői valóban irodalmi ízlésükkel szólják el magukat. Pár napja beszéltem egyikükkel. Nem faluról: versekről. Én csak három költőt olvasok, mondta: Adyt, Baudelairet és Farkas Imrét.
Úgy látszik, nagyon elfehéredtem. — Farkas Imrét! — erősködött. — Nem ismered? — És dőlt belőle az idézet.
Most már tudom, miért nem győzött meg a parasztokról írt könyve.