Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 4. szám · / · Figyelő · / · Képzőművészet
Az elmúlt hónapokban jó egynéhány könyv és tanulmány jelent meg a régi magyarországi képzőművészetről. Tudósaink, íróink egyrészt folytatják a kutatást, másrészt az eddiginek eredményeit iparkodnak a mai művészettörténeti tudomány eszközeivel feldolgozni. Erre kétségtelenül szükség van, annál is inkább, mert romantikus és soviniszta hajlandóságú írók újabban hamis beállításban szerepeltették régi művészetünk emlékeit. Különösen régi táblaképfestészetünk volt az, melyet részben tudatlanságból, részben naív lelkesedésből túlzott magasztalással jellemeztek. Éppen ezért idejében jelent meg kiváló tudósunknak, dr. Hoffmann Edithnek kellő meggondolásra intő tanulmánya Jegyzetek a régi magyar táblaképfestészethez címmel, melyet különlenyomatban is kiadott. Ez az essay prolegomenája lehetne minden dolgozatnak vagy műnek, mely ezzel a témával foglalkozik.
Álláspontja az, hogy a régi magyországi táblaképek anyagát erősen meg kell rostálnunk. Azaz szét kell választani a másolatokat a kétségtelenül eredeti alkotásoktól, mert lehet egy másolat, melynek eredetije ismeretes, mesterségbeli szempontból akármilyen magasrendű, történeti súlya sohasem lesz és el sem képzelhető, hogy akármilyen nép mint művészetének számottevő darabját tartsa nyilván. Hoffmann Edith rámutat aztán arra, hogy a motívum-kölcsönzést, amitől még a legnagyobb művészek sem szoktak idegenkedni, nem szabad összetéveszteni a szolgai másolással. Tanulmányához jegyzéket csatolt az eddig kimutatott másolásokról, közülök majdnem száz az ő megállapítása.
A tanulmány során pedig lépten-nyomon helyreigazítja a már említett írók számos hibás, vagy félreértésből származó adatát. De ennél az aprólékos filológiai munkánál még nagyobb jelentőségű, hogy igen világosan írja körül azt a higgadt álláspontot, melyet régi táblaképfestésünkkel szemben el kell foglalnunk. Óv a magasztaló túlzásoktól. Például helyesen figyelmeztet arra, hogy különös elfogultság olyasmit írni, hogy a garamszerntbenedeki oltár festője a lemásolt Dürerrel szemben "a lényegest emeli ki, az ábrázolást összébb vonja, egyszerűbbé és érthetőbbé teszi, a magyar szellemnek terhes aprólékosságokat elhagyja, a bántó szegleteket lekerekíti s a kellemes benyomást a festői élénk színezéssel is fokozza." Hoffmann Edith ellenkezően azon a véleményen van, hogy egy mesterember másolásai kevesebbet érnek, mint Dürer zsenije!
Alkalmasint neki van igaza.
De még inkább igaza van, amikor megütközik az afféle állításokon, hogy: "régi festészetünk nem vált az esztétikailag sekélyesebb német művészet gyarmatává. Sőt oly műveket hozott létre, amelyek felette állanak a német festészet átlagának és méltán vetekszenek a legjobb német mesterek alkotásaival. Hogy a XV. századbeli német festők exaltáltak, drámaiságuk brutális, hogy MS mester Grünewalddal szemben a drámai meggyőződést belső pátoszra és nem kulisszahasogató színpadi túlzásokra alapítja!"
És nem kevésbé igaza van Hoffmann Editnek, amidőn józanul figyelmeztet a minden áron való magyarkodás, a magyar nemzeti jelleg erőltetésének veszedelmeire, hiszen túlnyomó részben németajkú vidékekről származó, német hatás alatt keletkezett művekkel állunk szemben, amelyek lelki kapcsolata a korabeli német művészettel különben is teljesen kétségtelen.
Hoffmann Edith kitűnő tanulmányát, mely nagyhangú szólamokkal szembeszállva, gazdag műtörténeti tudás eredményeit elsőrangú ítélőképességgel használja fel és ezért kellő szerénységre int régi művészetünk értékelése körül, néhai Divald Kornél emlékének ajánlotta. Jóleső gesztus ez ma, mikor annyian hajlandók magfeledkezni arról, hogy régi művészetünk szerény, de kiapadhatatlan szorgalmú felkutatójának úttörő munkássága nélkül egyáltalában nem foglalkozhatnának a régi magyar művészet történetével.