Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 3. szám · / · Figyelő
Perkátai László új, második verseskönyve messze felülmúlja az elsőt, melyben a fiatal kortárs-költők erős egyéniségeinek hangjait próbálgatta erős és ugyanakkor sokárnyalatú nyelven. A versekből most is kirikít egy-egy idegenszerkezetű kép, egy-egy tanult modorság, de ihletforrása, tárgyválasztása már elsődleges és formakísérletei közben a nagy magyar hagyományra talált. Friss, kamaszos magatartását bátor és ötletes képekkel váltja verssé, bár a képek között gyakran van olyan, melyet nyilvánvalóan a rím, vagy a ritmus kényszere szült. Legsikerültebb darabjainak egyike a kötet címverse, levél nénjéhez, melynek utolsó két szaka jellemzi az említett magatartást:
Megjött már mind a bölcsességfogam
és bölcs vagyok. Ó bölcsebb, mint sokan:
tudom, nem cethalak a fellegek
tudom, ha meghalok, hát nem leszek,
tudom, végzetem ballag, nem rohan.
Ám holnap mégis útnak eredek,
repítenek majd fürge egerek,
s akinek Néném sose látta mását,
megszöktetem a japán császár lányát,
mert őt szeretem és ő engemet.
De ugyanezt példázza a következő versszak hetyke és kedves szomorúsága:
Ó, minden este kisebb lesz a hold és
én minden este szomorúbb vagyok.
Mi itt suhant el, fehér macska volt és
már horkolnak a polgár angyalok.
Eredendően is színes nyelve színesedett és higgadt, de keresett, túlzott költőiségű szavak még akadnak, túldíszíti a verset nyelvi trouvaille-okkal, melyek azonban a vers egészében nem érik meg azt az örömöt, melyet megtalálásuk bizonyára hozott. A régi költészet néhány kedves szokását sikerrel újítja fel. Egészen rövid darabjai, különösen a Stúdiumok kis versei egészükben sikerültek. Szerencsés és finom képek és hasonlatok sorát idézhetném könyvéből, álljon itt egy a legszebbekből: — mint megkövült szökőkutak, úgy állongtak körül a fák.
A tárgyak megjelenítéséhez és megelevenítéséhez erős érzéke van, sokat tud mondani a tükörről, a kályháról vagy akár egy törülközőről. Változatosan tájai is.
Három horatiusi Carmen fordítása zárja be e kötetet, az Aere perennius, a Torquatushoz és a Posthumushoz. Mindhárom fordítás figyelmet érdemlő munka, különösen szép nyelvi tejesítmény. Legszebben a Torquatushoz sikerült, de persze nem versenyezhet a Szabó Lőrincével s hiába: az Aere perennius különösen nehéz első sorai sem mérhetők össze a Döme Károly alkalmazott átdolgozásának pompás kezdetével.