Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 1. szám · / · Figyelő
Zolnai Béla Rákóczi-tanulmányát azzal az érzéssel vettem mindig kezembe, amivel azt a clavicembalót bámultam meg a Nemzeti Múzeumban, melyen meglepetten olvastam, hogy egykor Thököly Imréé volt. A szabadsághős, a hős vezér s bújdosó, kit csak karddal és vezéri buzogánnyal, ágaskodó paripán, seregek élén képzeltem addig, - íme hát művelt finom úr volt, aki zongorázott. Rákóczi "cembalóját" Zolnai leplezte le; a spiritualista elmélkedő és író Rákóczit ő fedezte fel előttünk a "Pro libertate" lovasszobraiban, a janzenista kamalduli szerzetesek tanítványát és hívét, ki körül aztán Rodostóban "valóságos kis akadémia alakul ki", - amint Kornis Gyula állapította meg egyik udvaroncának, Kis Istvánnak Magyar Phylosophya-járól írva. Ebben a tanulmányában Zolnai Mikes Kelemen gondolatvilágát rendszerezi és annak forrásait mutatja ki, közben háttérül a rodostói magyar "akadémiának" a szellemi légkörét is felidézi. Ez a rodostói szellem a Port-Royal janzenizmusából táplálkozott elsősorban, de elérte a felvilágosodás, főként a cartesianizmus hatása is. Ennek a neveltje volt, fejedelmének személyes hatásán és könyvtárának kötetei útján, Mikes Kelemen is, s amint Zolnai elemzései során gondolatvilága kibontakozik előttünk, ámulva ismerhetünk fel az eddigi szemlélet szerint "egyszerű, józaneszű, ügyestollú székely őstehetségben" egy művelt európait, ki tökéletesen beillik századába s csupán az különíti el a század francia elmélkedőitől, hogy «ő nem az "Embert" látja, a maga általános érvényűségében, hanem az országot, a magyar hazát. Nem csak Embert, hanem magyar nemeseket lát maga előtt eszményképekül. Így lesz nemzetnevelő íróvá». De nemcsak Mikes képe újul meg e tanulmány alapján, hanem szélesebb távlatokat is nyit meg, mikor Mikes forrásait a nyugati elmélkedő és filozófiai művekben felismeri. "Ez a belső és külső gondolatkapcsolódás - írja Zolnai - csak kis töredéke annak a gazdag szellemi életnek, amely nálunk - részben latin nyelven, ami itt egyrangúan magyar érték - a tizenhatodik század közepétől a tizennyolcadik század végéig virágzott, amikor aztán a szépirodalom vette át az irodalmi köztársaság kormányát. Mennyi filozófiai eszme, mennyi keresztényi bölcsesség és pogány kultúra, mennyi vajúdása a nyugati gondolatoknak, mennyi visszhang és rosta, mennyi hitbeli és vallástól független ideálkeresés! Bod Péter valóságos kincsesládáját szedte össze e kor emlékeinek: itt vannak az igazi magyar értékek, nem a kuruc versekben, nem a Lupuj vajdáról szóló énekekben. ha a francia irodalomtörténet-írás Descartes-ot állítja a tizenhetedik század tengelyébe, Voltaire-rel azonosítja a tizennyolcadik századot: mért ne lehetnének Dudith, Sambucus, Dávid Ferenc, Apácai Cseri János, a Szenczi Molnár Albertek, Czombor Mártonok, Fésüs Jánosok, Otrokocsi Ferencek, Medgyesi Pálok, a memoáríró Rákóczi, az elmélkedő Faludi a mi irodalmunk hősei? A magyar irodalmiság múltját egyoldalúan a tizenkilencedik század második felének forma-csinossági és szépirodalmi elvei alapján szemléljük..." Dehát történik-e valami annak az érdekében, hogy a tollnak ezek a hősei közelebb kerüljenek a mai magyarsághoz? Méltán kezdi Zolnai azzal, hogy "Rákóczi dicsőségére - eszméinek győzedelme, Minden Munkáinak nemzeti kiadása helyett - emlékjelül ismét lovasszobrot állítanak."
A szerző művét "Király György emlékének" szenteli, ki remek Zrínyi-tanulmányát a Nyugatban adta ki tizennyolc évvel ezelőtt, azt a tanulmányt, mely elsőnek állította be "a költő és hadvezér" emberi és írói alakját, leszállítván lovasszobrának tapalzatáról, korának általános európai műveltségébe s megmutatta, hogy ott is megállja a helyét.