Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 11. szám · / · FIGYELŐ

Zelk Zoltán: KAKUK MARCI KORTESÚTON
Tersánszky J. Jenő regénye - Athenaeum

Kakuk Marci és örökös bajbahozója, a gézengúz Soma botraakasztott cipővel, mezítláb vándorolnak az országúton. Meghatódva, szomorúan nézek utánuk, csak az vigasztal, hogy alighanem újabb kalandok felé haladnak s nemsokára megint lesz miről meséljen Marci, akinek szerencsére az emlékezőtehetsége is kitűnő: most is békebeli, pecsovics korteskedését mesélte el ez a sokat próbált aranyos csavargó.

Ezúttal ritka jó sora volt Marcinak, színlaphordozója volt egy vándorló színtársulatnak s két rend ruha és egy babos nyakkendő büszke tulajdonosa. Ma már isten tudja ki lenne, ha össze nem akad azzal a lókötő Somával, aki erőszakkal magával cipelte az urak elé sárga-fekete kortesnek. Méghozzá egy csupa-bicskás lakta «negyvennyolcas» faluban űzte ezt a pecsovics mesterséget, de olyan nagyszerű munkatársra akadt a szép kocsmárosné személyében, hogyha Soma nem rontja el a dolgot, talán még győz is a kormánypárti jelölt s Marci megkapja a megigért városi állást. De így, Soma jóvoltából, megint az országútra került, persze üres zsebekkel, lerongyolódva.

Hiábavaló lenne elmondani a többit is, mi minden történt Kakuk Marcival e néhány hét alatt. Ha fel is sorolnám, hogyan élt a bihalgebedi választók között, hogyan s hányszor tűzött össze Somával s hányszor akart megszökni vele a szép kocsmárosné: semmit se mondanék Tersánszky regényéről. Ugyanazt tenném, mintha egy vers tartalmát mondanám el. Aligha van mégyegy írónk, akit ennyire lehetetlen lefordítani a «nem irodalmi» nyelvre. Legjobb példa erre humora. Mosolyogva, néha hangosan nevetve olvassuk végig Kakuk Marci történetét, de sohasem ötleteken vagy kiélezett fordulatokon nevetünk, ez a humor a nyelv humora. S nem haragudhat meg Tersánszky a legnagyobb dicséretért: ez a humor éppúgy csak a kevesek, a legkülönbek számára hozzáférhető, mint a vers szépsége, a nyelv szépsége. A «másik» humor, a vaskos fordulatok, a tréfák humora kétségtelenül nagyobb hatással van az «olvasók tömegére.»

Ez persze nem jelenti azt, hogy Tersánszky csak stílust «csinál», hogy csak nyelvi közölnivalója van. Fordulatos, eleven, történésekben gazdag írás ez és anélkül, hogy Tersánszky észrevehetően szándékolná, megdöbbentő valóságában mutatja meg a békebeli Magyarországot. A kormánypárti jelölt győzelméért dolgozó urak remek portréja, a városka leggazdagabb embere, egy-két gróf, a foglalkozásnélküli, de a szolgabíróval barátkozó urifiú: valamennyien megértetik velünk, miért volt olyan, amilyen volt, az álliberális-feudális Magyarország. S szemtanúi lehetünk egy békebeli választásnak, megismerkedhetünk a stréber kortesekkel, láthatjuk az etetést-itatást, a csendőrök s a messzi vidékről odavezényelt polyák ulánusok felvonulását...

Bár Kakuk Marci alig mozdul ki Bihalgebedről s a regény nagyrésze falusi történet, mégis az a néhány oldal, ami a kisvárosba vezeti az olvasót, éppolyan jellemező Tersánszkyra. Ha valakire igaz, hogy a kisváros írója, elsősorban Tersánszkyra igaz. Kevés a kivétel, legtöbb írónk csak közhelyeket tud a kisvárosról: unalmas, poros, pletykás, a kávéházban bezúzható tükrök és úri ricsajozás... A kisvárost legtöbb esetben Budapestről letévedt vagy faluból felkerült emberek írásaiból ismerjük. Tersánszky többet tud ezekről az unalmas porfészkekről. Tudja, hogy egyáltalán nem «unalmas» a kisváros élete, mennyi rétegződés, mennyi kaszt, milyen esett, különös figurák! Tersánszky nemcsak a kisváros főterét és nagykávéházát, de a mellékutcák lakásaiban s a csapszékekben élő embereket is ismeri. Kakuk Marci és Soma is jellegzetesen kisvárosi figurák, csak a faluba hajló városszélen s annak kocsmáiban lehettek ilyen országraszóló csavargókká! Ezt ebben a nagyrészt falun játszódó történetben is megfigyelhetjük; Kakuk Marciék, mint mindig, most is szemben állnak a parasztokkal, de nem olyan esetlen-értetlenül, nem olyan felismerhető idegenen, mint a nagyvárosi ember. Gyermek és kamaszkoromat kisvárosban töltöttem, de ha visszaidézem a kisvárost, előbb jut eszembe Tersánszky «Két zöld ász» című regénye, mint a jól ismert utcák és emberek.

Tersánszky nemcsak a magyar irodalom egyik legrokonszenvesebb s - úgy érzem - örök figuráját, de iskolát is teremtett Kakuk Marcival. Az esett, de ötletes, csibész létére is behízelgő, örökké bajbajutó, de minden bajból kimászó regényfigurák, más környezetben is felismerhetően Kakuk Marci tanítványai. S végül: ha a bíráló igazi feladatára kerülne sor, meghatározni az új Kakuk Marci helyét, rangját Tersánszky művei között, bevallom, zavarba jönnék. Tersánszky minden írása kedves nekem, ő az az író, akiben még nem «csalódtam» s mivel nemcsak «tanulta» mesterségét (mint kortársaink közül annyian!), hanem vérbeli elbeszélő, azt hiszem, nem is csalódhatok. Ez az írása is jellegzetes Tersánszky-írás, méltó ehhez az eredeti, nagy művészhez.