Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 10. szám · / · CS. SZABÓ LÁSZLÓ: ALDOUS HUXLEY

CS. SZABÓ LÁSZLÓ: ALDOUS HUXLEY
1.

Az emberi műveltség kevesek műve. Nyugaton is. De ott mindig él egy müveltségalkotó kisebbség; halhatatlan, a szó személytelen, arisztokratikus-családi értelmében. A fiúk lehetnek apagyilkosok, magános kezdők soha. Első sazvuk tagadás, de az a tagadás már tele van emlékkel. A nyugateurópai kultúrában nincs földrengés, nincs törökdulás: az ősök elidegenednek, de sosem tűnnek el nyomtalanul. Lesüllyednek, rangjukat vesztik, szellemüket hamis tanuzásra idézik, erejük mégis megmarad. Ők segítik az ivadékokat, a forradalmárokat és ellenforradalmárokat egyaránt, Matuzsálemmé teszik az ifjú forradalmárt, társaslénnyé a szerafikus költőt. A nyugati müveltségben minden írónak van társasága, a legnagyobb különc is valami nagyon régit folytat, néha egy nagyon régi bolondságot. Ahhoz a kisebbséghez tartozik, amely az utolsó századokban sokszor változtatott a hitén, de mindig továbbszolgált: halhatatlan volt, mint a metamorfikus goethei világrend.

Egy nagy költő mondta magáról, de minden barbár, azaz nem-nyugati müvelődésre áll, hogy se rokon, se boldog ős. Hozzátehetjük, hogy boldog utód sem. Holott a müveltségben, akár az emberek közt, csak az öregek erősek, ők az igazi Sámsonok. Vágd el az emlékezetüket: tehetetlen óriások. Amit forditva úgy is mondhatunk, hogy a művelődés ugyan Nyugaton is kevesek műve, de az ottani kisebbség legfiatalabb tagja is egy középkorban született Mtuzsálem emlékkincsével támad a világra. «Új gondolatot öntök az antik formába», énekelte André Chénier. Szabad változtatni a halhatatlan soron? «Új forradalmat öntök az antik emlékekbe!» Így igaz Nyugaton.

Ez a kisebbségi halhatatlanság, a dolog természeténél fogva gyakran átalakul családi halhatatlansággá. Nyugaton kétféle a «jó család», az egyik fajtát mi is ismerjük - (ez s ez a lány az anyja vagy: az apja főispán volt Gömörben) -; a másik fajta tisztán művelődéstörténeti s nem társadalmi tünet. Nézz szét a nagy angol és francia nevek közt: egy sereg azonos névre emlékeztetnek. Mind rokonok, boldog ősök, ivadékok, mind hasonlítanak ahhoz a híres Villiers családhoz, két falusi nemes vérvonalához, amely kétszáz esztendeje minden angol kormánynak legalább egy minisztert vagy miniszterelnököt adott. Jeléül, hogy Nyugaton sose nyelte el szellemi földindulás vagy törökdúlás a műveltségalkotó kisebbséget s osztályfölötti kiváltságán rendszerint évszázados jó családok: a szellem lovagi családjai osztoztak.

Lépjünk be egy pillanatra a családfák elvarázsolt erdejébe. Az egyik törzsön három hatalmas ág: Dryden, a drámaíró, Swift, a Gulliver szerzője, Horace Walpole, a nagyvilági levélíró. Unokatestvérek. Egy másik fa - John Reid nemesé - századról századra újra hajt tizennyolcadik századi hajtásai Boswell, az életrajzíró, Robertson, a történész, Adam, az építész, Brougham, a polihisztor államférfi, élő hajtásai Bertrand Russell, a matematikus bölcsész, Harold Nicolson és Bruce Lockhart, a két diplomata író. Darwin egy természettudós és botanikus-költő nagyapa: Erasmus hírét örökli; az utolsó klasszikus angol közgazdász, John Stuart Mill apja a radikális társadalomreformerek derékhadában hadakozó James, a két történész Trevelyan s Rose Macaulay, a viktoriánus kor elragadó szatirikusa oldalági rokonok a viktoriánus aranykor Liviusával, T. B. Macaulayvel; Virginia Woolf, a legnagyobb élő angol regényírónő Leslie Stephen irodalomtörténész lánya s a cambridgei történész és rabszolgaszabadító James unokája; John Maynard Keynes apja, az ugyancsak cambridgei Neville ma is becsült név a közgazdaságtudományban; Lytton Strachey, Hugh Walpole, Compton Mackenzie ősei közt meghitt családi ügy az irodalom.

Ez a hagyomány a francia forradalmakban sem merült el. Anglia a szuvas-füstös tölgygerendák, Franciaország az évszázados levesfazék, a pot au feu hazája. Művelődésük egyaránt «emlékező», állandó légkörű, a forradalom változtat eszméiken, de nem szórja szét az elit kisebbséget. Nem ér fel egy igazi földrengéssel.

Wladimir d'Ormesson, francia közíró családja a renaissance óta véd egy tanult, magas közhivatalnoki színvonalat, ősei már Colbert alatt kincstári főtisztviselők, van köztük követ, akadémikus, hellenista, könyvtáros; Jacques de Lacretelle, a legfiatalabb francia akadémikus őseiből három irodalmárt ismert a Larousse; A Lebas-Halévy-Bizet szövetség az Akadémiát összeszövi a Conservatoireal s a boulevarddal; hasonló szövevény az Ary Scheffer-Renan-Psichari-France dinasztia; a Berthelot család - akárcsak a rokon Halévy - egymaga behálózza Franciaország nevezetes intézményeit; a Championok, Daudetek s az olasz Ferrero-Lombrosok híre túl van az első nemzedéken; a Curie családban apa, anya, lány és vő háromszor nyerték el a Nobel-díjat.

E csillagképekben rendszerint van egy fényes s több másodrendű tag. Hol az apa homályosítja el a fiút, hol a fiú az apát. A nyugati művelődés állandó légkörét akartam éreztetni velük, a lángész átörökítésére rossz példák. De van egy angol konstelláció, amely három elsőrendű csillagból áll. A Huxeleyek. Thomas Henry, a nagyapa, a tizenkilencedik századi angol természettudomány nagy büszkesége s Darwin munkatársa, Julian, az egyik unoka, a legnagyobb élő angol biológus - furcsa, szép verseit Kosztolányi fordította magyarra, - testvére, Aldous Leonard, a háború utáni Európa egyik legtöbbet emlegetett írója.