Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 9. szám · / · FIGYELŐ · / · KISEBB BÍRÁLATOK

Karinthy Frigyes:

FÉRFIHÁREM - Rozsnyai Polett könyve

Rajzocskák, vázlatok - «Radierungen», ahogy a múlt század végén kedvelték ezt a műfajt a grafikákban. Az ember komoly könyveket olvas, estéri kikészíti ágya szélére Thomas Mannt, Huxleyt, egy tudományos értekezést a biológia új irányelveiről. A növények szerelmi élete. Valahogy odakeveredett ez a hupikék kötet a vásári, olcsó, olvasófogó címével, szórakozottan belekukkant, egy-kettőt lapoz: Unatkozó, jómódú, független pesti asszonyka, vidáman «lébecoló» fiú. Csupa dialógus, hétfőtől hétfőig, aztán tovább. Unterhaltungsliteratur, tréfás csevegések. Észbekapsz, de hiszen nekem el kell olvasnom azt a fejezetet a... Félreteszed. És olvasod a lendületes fejezetet és egyszerre azon kapod magad, nem figyelsz, újra kell kezdened, - no mi van? És egyszer csak megint ott a kezedben a hupikék kötet.

Pedig nem a «fejleményre» vagy kíváncsi, ahogy pocsék detektívregényeknél is megesik. Nem, hiszen a fejlemény nyilvánvaló - a fiú megkapja az asszonyt, tréfálnak, kicsit elszomorodnak, szétválnak, összemennek, ahogy «van jódolguk», vagy nincs. Dehát akkor?

Ez az író mégis tud valamit. Nehéz leszögezni, észrevenni, mert olyat tud, amit mások is tudnak, ebből az írófajtából, elmés, jósvádájú csevegők, a mondain világ szórakoztatói. Nem mennyiség - minőségbeli különbség, ami egyénivé teszi. Ugyanazt tudja, mégcsak nem is másként, de néhol mintha jobban csinálná. A dialógusok akrobatikája, jólismert mutatvány a nagy szerelmi-cirkuszban, nem hoz újabb szerszámokat, ugyanaz az kötélhinta és bukfencek, - de mintha gyorsabbak, bátrabbak, hetykébbek lennének a mozdulatok, kerekebb a «homorítás», meglepőbbek a dialektika piruettjei. Ezt érdemes még egyszer végignézni, nem a mutatvány, hanem az artista kedvéért, aki csinálja.

Íme újonc, nézzed csak, mégis milyen jól csinálja - ennél az ugrásnál megszégyeníti a legjobb krekkeket - vagy csak a nevére csattanó rím kedvéért jutott volna eszembe a nagy Colette, Párizs kedvence? Vagy a könnyed, cinikus «erotikája» miatt, a szent skarabeus színeiben!? Talán nem is olyan könnyed - lássuk csak!

- Nem sikerül kidobni! Feleljen!

- Mire?

- Szerei az édesanyját?

- Természetes.

- Tudna engem is úgy?

- Ugyan. Ilyen ambiciói vannak?...

- Feleljen...

Hm... Hogy is van... az a mélységes, tudományos elmélet a növények őszi szerelméről, amit az előbb olvastál?