Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 8. szám · / · ŐRJÁRAT

BALASSA JÓZSEF: NYELVMŰVÉSZ VOLT-E KOSSUTH LAJOS?

«A magyar nyelv életrajza» bírálatában Illyés Gyula kifogásolta, hogy Kossuth Lajost legnagyobb nyelvművészünknek nevezem. Szerinte Kossuth «elég közepes nyelvművész», mert «mondatai tele vannak latinossággal, germánizmussal, stílusa nem egyszer, a pátosz csúcsán, dagályossá válik». Könyvemben ezen a helyen arról szólok, hogy a XIX. század első felének prózai nyelve nem emelkedett arra a fokra, mint a költői: «gondatlan volt, ellaposodott és elhajlott a művelt magyarság természetes beszédétől». Rámutatok néhány nyelvi pongyolaságra, amelyek még Kossuth nyelvében is elénk kerülnek. Illyés megjegyzése arról győzött meg, hogy világosabban meg kellett volna mondani: még e kor legnagyobb nyelvművészének, Kossuth Lajosnak nyelvében is előfordulnak ezek a modorosságok. De hogy Kossuth nyelvművész volt, ahhoz kétség nem fér. Kora hivatalos és szónoki stílusának hibáitól és fogyatkozásaitól (szenvedő alak, latinos mondatszerkezet s az említett nyelvtani hibák) nem tudott szabadulni, de alig van írónk, még kevésbé szónokunk, aki a magyar nyelv gazdagságát olyan erővel, olyan művészettel tudta volna használni, mint Kossuth. A pátosz is korának jellemző vonása, de ő még ezt is művészileg tudta alkalmazni és gondolatainak erejével, nyelvének szépségével magával ragadta a tömegeket még akkor is, midőn idegen nyelven, angolul szólt hozzájuk. Nem mai stílusérzékünk szemüvegén keresztül kell a múlt nagy íróit megítélni.

*