Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 7. szám

ÁRKÁDIA

Az irodalom átváltozása avagy a fizika törvényeit csúfoló artistamutatvány. - Garnett híres róka-regényében változik át a feleség oly drámai módon és annyira minden előzmény nélkül rókává, mint Koczogh Ákos kritikájában az irodalom - golyóvá. A kritikus az «Új magyar költők» című antológiát bírálja s a folyóvá változó magyar irodalomnak következő csodálatos artistamutatványát jegyzi fel: «Az új magyar irodalom golyója, amit Vajda János gördített el, Ady Endrénél állt meg s szökkent a magasba.» Amiben különösen az szép, hogy az ellódított golyó, Ady Endrét megpillantva, gurulás közben is meg tudott állni (ebben a tényben nyilván az «irodalom önkormányzatát» kell sejtenünk), s különösen kecses látvány lehetett, ahogy helyből zsinóregyenesen a magasba pattant. Csupán az a kérdés marad nyitva: milyen golyóról van szó? Kugligolyóról? Üveggolyóról? amilyennel kisgyerekek játszanak. Vagy a feltűnő rugalmasságra gondolva - ping-pong golyóról?

(Magyar Könyvbarátok Diáriuma, 1937 ápr.-májusi szám, 52. old.)

Mi a jósolgatás? - Koczogh Ákos veti fel a kérdést és nyomban meg is felel rá: «A jósolgatás öncélú tekergés s ezek a költők sok esetben kiforrottabbak és befejezettebbek, - hogy a jósolgatás vállveregetését mondhassuk el jövőjük felől.»

(Ugyanott.)

Az erőszakos író. - Móra Ferencről, míg élt, - úgy tudtuk, szelíd, kedves, mosolygó ember. Posthumus köteteiben, úgylátszik, keménnyé és erőszakossá vált. Kenyeres Imre legalább is így számol be (a Szegedi tulipános ládával kapcsolatban) különös olvasói kalandjairól: Móra Ferenc «olvasója mellé ül, megfogja fejét, úgy hogy nem tud másfelé nézni, csak amerre engedi.» Kemény szorítása lehet.

(Magyar Könyvbarátok Diáriuma, 1937, május, 50. old.)

A fázós bálvány. - Ugyancsak Kenyeres Imre írja Móra-kritikájában: «...az esztétikai irányú, hazai új irodalom stílusbálványa is sokban Móra Ferencnél melegedett először.» Az irodalmi leleplezés mélységét egyelőre nem tudjuk eléggé értékelni, mert a teljes megismeréshez két adatunk hiányzik: 1. Melyik is az a bizonyos «esztétikai irányú új hazai irodalom»? 2. Hogyan lehet «sokban» melegedni?

(Ugyanott, 51. old.)

A modern fogalmazás kiskátéja. - Az «Officina Képeskönyvek» sorozatban megjelent «A régi Pest-Buda» című könyvről névtelen szerző következőket írja: «A régi Budapest külföldi szemmel - mondhatnánk modern fogalmazásban a könyv tartalmáról». Érdekes volna, ha a szerző jelentkeznék és megmagyarázná: ebben a négy szóban «A régi Budapest külföldi szemmel» - mi a modern fogalmazás? Talán csak nem az anakronizmus, hogy a modernül fogalmazó Pest-Buda helyett Budapestet ír?

(Magyar Könyvbarátok Diáriuma, 1937 május, 61. old.)

A nagyok rosszul járnak.- A nagy írók, a közmondás bölcsessége szerint eddig csak hazájukban nem voltak poéták. Ezentúl Ausztriában sem azok. A kis osztrák közösség az utóbbi években csupa oly írót nevelt, akik a legnagyobbak fölé nőttek. Erről ad hírt Pukánszky könyve: «Georg Rendl «Der Bienenroman» c. regényével (1931) lépett a nyilvánosság elé... És valóban, a belső igazság és közvetlenség emeli ezt a különös «regényt» magasan Maeterlinck hasonló tárgyú műve fölé és Fabre tanulmányai mellé». Nem érdektelen a méhek életében a katolikus világnézet érvényesítése sem: «A méhek élete Rendl ábrázolásában az egyén és közösség minden feszültségét és tragikumát magában foglalja s minden történésnek a költő mélyen gyökerező katolikus világnézete ad magasabb értelmet.» De térjünk vissza a legnagyobb írók fölé vagy mellé emelkedő osztrákokhoz: «Franz Nabl lelkiismeretesen, hűvös tárgyilagossággal, éber felelősségérzettel vizsgálja és ábrázolja a valóságot: stílusában nincs meg Thomas Mann tudatossága és fölényes iróniája, de erkölcsi felfogásban fölötte áll. Realizmusát Dostojewski-szerű démonikus erő járja át, ez adja költői valóságképének komor hangulatát, rejtett, mindig csak közvetve megnyilatkozó líraiságát.» Itt van azután Josef Wenter, akinél «Figyelemreméltó, hogy ezt az állattörténetet nem díszíti oda nem való emberi vonásokkal, mint pl. Fleuron vagy Kipling.» Tehát Wenter is «magasan fölötte áll» Kiplingnek, aki állattörténeteit oda nem való emberi vonásokkal díszítette. Max Mell figyelemreméltó író, de vajjon igazán fölötte állna Goethének? «A Sieben gegen Theben c. játék (1932) meggyőzően mutatja, hogy a hívő katolikus Mell a hellén mítosz szemléletében is milyen magasan áll erkölcsileg a hideg, pogány humanitás apostola fölött. Mell Antigonéja, mint közvetlen társunk a keresztény életérezésben magával ragad, míg Goethe «Iphigenia»-jának nagyságát és magasztosságát csak irodalmi élményeink alapján ismerjük fel.»

Pukánszky: A mai osztrák irodalom, 122, 96, 135, 117 oldalak).