Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 7. szám

ILLYÉS GYULA: GONDTALAN

Beleütöm még kezemet
itt is, ott is egy akadályba;
de mind könnyebben lépdelek
és szabadabban e világba.
Csodálkozom és visszanézve
becsülöm az árkot, a partot,
a veszélyt, melynek meredélye
csak tegnap is még visszatartott.

Micsoda baj vehet körül,
hogy, mint rossz szövetségesek,
gondjaim észrevétlenül,
azok is elfelejtenek?
Gondtalanul és halk füttyszóval,
mosolyogva megyek a falnak,
s a falak kényszerült mosollyal
megnyílnak és utat adnak.

Nincs parancsom, nincs jelszavam,
mint kit nem harc vár, de mulatság
fülelem, mint zeng magasan
egy szálló cinke, a szabadság.
Vonj kardot rám, a vízbe vágod,
golyód ködön fütyül keresztül,
árnyékom veri szét a tábort,
s győz úgy is, ha emlékezetből.

Énekelj, költő, - magamat
így biztattam egykor a harcra;
vértet, acélnál biztosabb
sisakot daloltam magamra.
Csikaszként szűkölő s gyülemlő
aljnép közt, Igazság, hadadban,
hangom és nevem külön feltör,
ott harcol máris, halhatatlan.

Rab voltam én, vagy szökevény:
«bőröm a halál rabruhája»,
vallottam, - már nem vallom én,
szűnik már szívem bujdosása.
Szabadabban, mint álmaimban,
szállok, pedig csak szavam szárnyal,
mióta érzem, hogy megvívtam
első csatám; az elmulással.