Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 7. szám
Felejteni, felejteni! kiáltom
száraz dombok között,
harsogva, tüzesen térdel rám az álom,
törött szavakba ötvözött
emlék, mit a szenvedésekből
megőrizett agyam,
s mely egy szellemsuhintásra feltör
s mellettem ugrál nyugtalan.
*
S jönnek újságok, halálos hírt hozók:
ölnek, pusztítanak egy távoli népet,
úgy hull az ember, mint a jégeső,
fölperzselődnek éltető vidékek.
S közel, árnyékos villák enyhhelyén
ernyedt vendégek nyugosznak, pihennek,
köröttük fák, mint megbékélt szavak
terítik szét a csendet.
*
Hogy vetkőzik fényűző ruhájuk
nappalok és éjek!
pőreséggé kopnak majd a kertek,
szikrázó vidékek,
pillangóknak szárnya rongyolódik
s fennakad a lombon,
madarak csőre morzsolódik
sziklán, homokdombon.
Országúti por takarja hátam,
fényes hajamszálát,
esőfelhők feszes hálójába
akadtak a szálfák.
Bujjatok el madárkák, szegények,
éneklő csavargók,
védekezz most, júliusi ének,
dugd a földbe arcod.