Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 6. szám · / · FIGYELŐ

Illés Endre: ANYANYELVE MAGYAR
Ignácz Rózsa regénye

A kép, amit ez a regény felidéz: ropogva égő bükkhasáb; katlanban zubogva fortyogó víz; láztól ájult hőmérő, amelyben oly magasra szaladt a higanyszál, hogy nem is lehet többé leverni. Ha geológiailag elemezzük: forróbbnál forróbb rétegek roskadtak egymásra ebben a könyvben. Az expresszionisták dolgoztak a földrengésrészletek ilyen mértéktelen halmozásával, Döblin regényeiből ismerjük ezt az áttüzesedett meteorvilágot, egymásnak rohanó, kigyulladt valóságdarabjaival. Ignácz Rózsa azonban aligha tekintett ilyen idegen csillagokra írás közben; az ő nyugtalansága nem igazodik semilyen stílushoz és példához, ez a forróság egyszerűbb, zavarosabb, őszintébb: az emlékezés szabályozatlan lávaömlése. Aki tűzbe nézett, sokáig őriz a szemében valamiféle forróságot. Aki Erdélyben élt s Erdélyről ír, annak még a bőre, az idegei s a csontja is emlékezik. Valamivel megtelt, valamivel megmérgeződött - és sokféle ellenméreggel szívósabb lett. Az íróban érezhetem a botladozó regényalakító szándékot; de író s regény lelkialkata még egy. S ez a meg nem hasadtság becsületessé teszi az írást, - becsületessé még ott is, ahol az alkotó kedv és erő tendenciába laposodik. Ignácz Rózsa tud hinni a szavaiban s érdemes is hinnie: ez a sajátmagába fogódzás erősen megsegíti. Nemcsak megkeményedik tőle, nemcsak szakadékokon jut át szédülés nélkül, de ez a hit az egész munkát is felemeli a gyengébb pontokról a jól megoldott részek magasságába.

Az «Anyanyelve magyar» - első regény. Érdemes lenne egyszer az «első regény» alkatát és élettanát megírni. Sokféle változat van. Az egyik fajta például - a szabályos. Kompozícióban, figurákban, mesében: a padratett kezű jótanuló. Ez a legellenszenvesebb példa; olyan kifogástalan és olyan középszerű, mint egy jeles iskolai dolgozat. Reménytelen eset. Itt van az után a lírai regény: a pasztell olcsó lebegésében, a dilettantizmus finom mámorában, az akadályok álszent megkerülésében. Nem ritka fajta a pepecselő munka sem: gyufaszálakból felépíteni a királyi várat. Egy-egy ismert író könnyen elleshető stílusával és magatartásával is szívesen oltják be magukat a fiatalok: manapság Móricz Zsigmonddal, Máraival, nők Kaffkával.

Ignácz Rózsa könyve nem ilyenfajta «elsőregény». Ez a munka - az átfinomítatlan, nagy bőségű nyersanyag regénye. Hihetetlenül sokféle embert ismer ez a fiatal írónő, s mindegyikről sokat tud. Kitűnő a szeme, remek a memóriája: egy szobára, egy tájra, egy utcatorkolatra, egy ruhára, egy arcszínre épp olyan pontosan emlékezik, mint szavakra, hangsúlyokra, színekre, megrezzenésekre. Érzékenyek és éberek az idegei: mint egy esőmutatókészülék, úgy jelez minden atmoszféraváltozást. Megfigyelés közben igen jó érzékkel nem csonkít: gyökerestől emeli ki a növényt. Gyüjtőszenvedély és mohóság van benne, kezéből viszont hiányzik a herbárium, melynek itatóslapjai elszívják a nedveket és megfakítják a színeket; ő megduzzad az élményeitől, a vérébe és leheletébe keveri őket, belőlük építi életét, - ezért is forrósodik nála át minden. Valami artériás nyugtalansággal és nyomással vetíti ki magából az írás közben emlékeit: buggyanva ömlik és torlódik egymásra a sok részlet. Nem tud rendet tartani közöttük, nem ismeri a mértéket, dinamikája nyugtalan és szabályozhatatlan.

De Ignácz Rózsa nemcsak értékes nyersanyagot raktároz el; sok lomot és kacatot is őriz. Regénytöredékek és figuratörmelékek élnek benne, nem veti meg az élet giccseit sem; sok a papírosalakja, isten tudja, hogyan jutott hozzájuk. Egyszerű eseményeket szenvedélyesen épít át szimbólumokká, - ez külön gyengéje.

Egy Erdélyt ismerünk meg ebben az érdekes, zsúfolt nyers regényben; egy elég ismeretlen Erdélyt; kilencszázhuszonhét táján; az erdélyi fiatalságot, amely éppen érettségije előtt áll; a kisebbségi sors egyre forróbb szorítását; egy különös, erős akaratú, minden ízében mai szívósságú lányt, akit Kovács Ilonának kereszteltek, de mint Ileana Kovac érettségizik, aki nem tud már egészen hibátlanul magyarul, de még nem beszél jól románul sem: érettségi feleletét - milyen égő jelenet - felrajzolja a táblára. Kolozsvár lehel felénk ebből a regényből, de már van benne valami keleti íz és balkáni sugárzás: milyen izgalmas portrékat kapunk három román lányfajtáról az új egyetemeken. Izgalmas, friss munka ez az írás, sok hordalékanyaggal, erősen elburjánzott szimbólumvetéssel, de nagyon sok erővel, hittel és írói becsvággyal is.

Ignácz Rózsáról írva lehetetlen meg nem emlékeznünk egy igen fontos adományáról: tud elbeszélni, tud eseményben gondolkozni, - képeiben és portréiban állandó a hullámzás. Első regénye inkább még csak a bőségről és gazdagságról tesz vallomást. Következő írásai adnak majd feleletet arra: a nyersanyag vajjon átalakul-e magasabb írói munkává? Tud-e majd rostálni az író, képes lesz-e mértéket tartani; lesz-e elég ereje legyőzni a giccs kísértéseit; felcseréli-e a jobbra-balra való naiv igazságosztást (a románoknál is vannak értékes egyéniségek, a magyarok között is akad selejtesebb elem, a zsidó is ember, stb.) egy keményebb művészi ábrázolással. Ha mai áradó, válogatást nem ismerő elbeszélő kedve fölé tud emelkedni: egyenletesebb és mélyebb munkákat várhatunk tőle.