Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 5. szám · / · FIGYELŐ

Illés Endre: A VARÁZSLÓ
Komor András regénye - Pantheon

A Réthez írt fejezettel indul Komor András regénye. Hősei tíz-tizenkétéves fiúk, félúton lebegnek a gyerekkor tó mélyén szunnyadó nyugalma és a kamaszévek gyulladtan jelentkező testi forradalma között. A rét pedig a csodák földje. Bokraiban oroszlánok rejtőznek; zöldvízű, hínáros kútjába eleven szűzlány van varázsolva, pókhálószakadékony áttetsző ingben, ha valaki nagyon sokáig nézi, látja is a has és a combja vonalát; a nedves fűcsomók tövén férgek futkosnak, forró izgalom elevenen felboncolni őket; és milyen pompás mulatság fához kötözni és félholtra kínozni az arratévedő félhülye vízhordó fiút. A rét tágasabb, mint Európa. A rét pontosan olyan nagy, amilyen a nyár. Mert téli rét nincs. Télen iskola van, felnőttek és kötelességek csontig vágó világa. De a nyár és a rét bizonytalan, mint a füst és a földtől emelkedő, mint e felhők útja.

Ez a Rét eszünkbe juttatja egy híres gyerekregény színpadát, a Pál-utcai fiúk és Molnár Ferenc grundját. A kettőt alig lehet igazságosan összehasonlítani; az egyik hatásosabb és forralóbb, a másik magasabb igényű; a grund valóság, a rét párázat és irrealitás; inkább fejlődési fokok, s kronológiailag viszonylanak egymáshoz, mint a tegnapelőtt és a ma.

A gyerekhősöket választó, valamirevaló magyar regény A Pál-utcai fiúk-kal kezdődik. Ez az idő a friss felfedezés, de egyben az áradó és felelőtlen közlés kora is. Molnár Ferenc minden kelléke (az átrágott gittől a híres gyerekszlengig, a grundbeli farakástól Nemecsek tüdőgyulladásáig) annyira valóság és hamisítás, nyersanyag és kikerekítés egyszerre, mint a meiningeni színpad híres jegenyéi, amelyekből minden este egy-egy frissen vágott példányt fürdettek meg a reflektorok sugarában kerti díszlet helyett. Az ifjúságnak viszont mégsem ez a meiningeni jegenye a lényege; sokkal kifejezőbb akár az a megindultság és szorongás is, amely a visszatekintő férfit az elsüllyedt földrészre emlékezve elfogja. Az újabb évekből sornyi szép könyvünk van, amelyekben az ifjúság és valóság nyers fűszerei édes és tiszta síphangokban olvadtak fel. Ide tartozik Török Gyula méltatlanul elfeledett novella-füzére, a Fehér virág, Kárpáti Aurél csellóbúgású Három régi esztendő-je, Szép Ernő sóhajtása: Hetedikbe jártam, Ádám Gábor folytatás nélkül maradt Megremegő szellő-je, Kodolányi János regényei, a Szakadékok és a Feketevíz, s legutóbb Bibó Lajos Nincs irgalom-ja; - ezekben a könyvekben az ifjúság inkább egy ismeretlen zenei hangnem, túlérzékeny idegvégződés, olyan egyszerű, alig-alig megfogható, illékony anyag, mint a völgykatlanokban lassan vonuló köd, eltelik vele a szemünk, a tüdőnk, a párázat néha szerteszakadozik, a fehér függönyön túl pillanatokra megvillannak a felnőtt-tájak, majd kiérünk a völgyből és az ifjúságból. Nem minden nemesség nélkül való műfaj, ezüstpróbája a szép tolsztoji példa: az Ifjúságom regénye. ( Móricz Zsigmond remeke, a Légy jó mindhalálig nem tartozik ebbe a csoportba; Nyilas Misi másfelé mutat. Babits Vágner Pistája a Timár Virgil fiá-ban és Kosztolányi Aranysárkány-ának nyolcadikos osztálya: idősebb fiúk világa.)

Komor András regénye se a molnári kroki-valósághoz, se a nemesen borongó lírához nem tartozik. Hősei nem a grundról jöttek, s nem védett völgykatlanokban, de veszedelmesen füstölgő kráterek körül botorkálnak. A varázsló azokat az újabb regénytörekvéseket képviseli, amelyek gyerekek ábrázolásánál elsősorban a lelki tájak freudi kartografiájára esküsznek és a gidei action gratuite-et nem tartják ritka növénynek a tizedik év flórájában sem. Az ifjúság tehát nem lassú ködvonulás, amely eloszlik a rátűző napfényben, ellenkezőleg, az ifjúság minden inkább, csak nem ilyen ártatlan meteorológiai tünemény, - ezek az írók ciklonokat éreznek a zárt és fülledt gyerekszobában; levegőjét a felnőttek nem bírják el, vagy túl ritka nekik, vagy szédülnek a kétszeres-háromszoros atmoszféranyomásban. Az ifjúság oly dúlt és bonyolult világ, mint egy szétrobbanó atom vagy most alakuló naprendszer. Üvegházba zárt trópusi klíma. Ismeretlen vegyület, amelyből csak egy-két gyököt hasíthat le az analízis, a végső titkot soha. Ennek a titokzatos és fenyegető gyerekszobának kémiai képletét Cocteau írta fel először a regényírók táblájára, kitünő Les enfants terribles-jével. A második képlet izgalmas remekműnek sikerült - ez a könyv Hughes A High Wind in Jamaica-ja.

Magyar írók közül eddig ketten lettek figyelmesek az új kísérletekre. Először Márai Sándor Zendülőkjében. S most Komor András A varázsló-val. Azt hiszem, a választott példa követése és a kisigényű másoló kedv élesen elkülöníthető jelenségek. A másolat természetesen legtöbbször együgyű és értéktelen hamisítvány. Kitünő példák azonban általában kevésbé húzzák le az írót, mint kényelmesség, kimozdíthatatlan nyugalom, mások eredményeitől meg nem zavarodó elégedettség - és más hasonló itthoni életérzések. Komor András Varázsló-járól írva, úgy érzem, hevenyészve le kellett rajzolnom a magyar gyerekregények családfájának legalább egy-két ágát, hogy ehhez az igényes és visszahúzódó íróhoz méltón mondjam el kifogásaimat.

A varázsló kamaszodó hőseinek csoportképén ketten állnak az előtérben. Buli, az úrifiú; vézna, ideges, képzelődő, meglódított fantáziájú gyerek. És Kalmuk, az erősebbkötésű, a közönségesebb, a hatalmaskodó proletárfiú. Buli már-már betegesen imádta Kalmukot, szolgája és alárendeltje, de az együgyű ragaszkodók és alázatos gyengék titokzatos hatalmával mégis ő dönti el a sorsát. Amikor Kalmuk a nyár közepén összevész a réti bandával, a bogáncs-alázatú Buli szinte belehajtja valami emigráció-félébe, s természetesen veletart. Most külön sejtté válnak a többiek kamaszköztársaságával szemben. Kalmuk, hogy érdekessé, kívánatossá tegye különállásukat, varázslatokról hazudik: nagybátyja varázsló s ő a segédje. Buli képzelete egyszeribe kigyullad, rimánkodva könyörög barátjának, avassa be őt is a titkokba. Egyre követelőbb: a varázslatokat és a csodákat mind mohóbban sürgeti. Kalmuk egy-két ostoba hókuszpókusszal egy ideig leszereli Buli sürgetőzését, majd egyszerűen továbbáll, visszaszökik a fiúkhoz. Buli idegeiben a csalódás szinte roncsoló kémiai reakcióvá válik, látszólag kiheverte a hazugságot, a varázslatokból a földrepottyanást, a hűtlen és közönséges barátot, de egy hidegedő, őszeleji estén, amikor egyedül marad a rét mellett egy csónakban Kalmukkal, a víz, a homály, a felszivárgó keserűség ellenállhatatlan szorítására a mélyvízbe löki barátját. Vértől elöntött aggyal várja az elsikkasztott varázslatok után legalább az utolsót. De Kalmuk lebukik és nem merül fel többé.

Ez a fínom és szép mese kissé erőtlen hullámokat vet. Kevésvízű patak nagyobb mederben. A titokzatosan gyűrűző gyerekvilág örvényeit valahogy közbeiktatott betéteknek érezzük. Elmossák a történetet. Sokszor magyarázatok és magyarázkodások. Az író varázslata ez a fojtott atmoszféra volna. De a regény nem annyira figurákból felpárázó vízió lesz, inkább téglánkint összehordott épület. Komor András fáradhatatlan a hökkentő fordulatok, különös dokumentumok, sokáig felejthetetlen hangsúlyok, jellemző vonások halmozásában, de ragasztó anyaggal dolgozik, s valahogy gyenge minőségű a ragasztója: a különálló részek nem mindig forradnak élő és meggyőző egységbe. S az egész álom és gyerekkozmosz túl masszív marad: nem könnyen emelkedik el a földtől. Mint a túlsúlyos sárkány, nem tud a magasba felröppenni.

Buli és Kalmuk története, de elsősorban a Rét fölött lebegő különös ábrájú párák kivételesen fínom és érdekes regénnyé ötvözik A varázsló-t. A könyv Komor András sűrű levegőjű zsidó családtörténeteinél levegősebb, élénkebb, az író maga is kijutott egy titkokkal teli Rétre. A varázsló fínomsága azonban nem ritkán mégis vértelenség. Máskor meg kissé fehérvérűség: a vörösvérsejtek haemoglobinja hiányzik. Az író olyan felnőtt, aki megtanulta a gyerekek játékait, többet tud róluk, mint maguk a gyerekek, de ez a túlcsorduló gazdagság a stilizálásból sokszor tudományos rendszerezésbe téved.

Csak a lezáró fejezetben virágzik ki igazán ez az írás: ez a rész szorongatóan szép, erős. A szavak úgy hullnak itt belénk, mint a varázslat. A végső érzés különösen összetett: torkotszorító és feloldó. A húsz éve halott Csáth Géza legtökéletesebb novellájánál, a hideg szenvedélyű Anyagyilkosság-nál éreztem ezt a különös ütést.